Idézetek Moyes nyilatkozatából

David Moyes dicsérte csapatát - különösen annak védekezését - miután az Emirates-ben 2014-ben elsõ pontját gyûjtötte be a gárda idegenben.


A Vörös Ördögök alig adtak esélyt ellenfelüknek a gólszerzésre, miközben a másik kapu elõtt Robin van Persie révén akár a gyõzelem is kiharcolható lett volna, ám az Ágyúsok hálóõre, Wojciech Szczesny briliáns védéssel tolta felsõlécre a labdát.

 

David Moyes a találkozót követõen így nyilatkozott az MUTV-nek és a BT Sport-nak:

 

 

A kemény védekezésrõl

 

"Szoros meccs volt, ahogy a múltba számtalanszor. Az Old Traffordon 1-0-ra nyertünk, az is nagyon szoros volt. Mindkét csapatnak voltak lehetõségeik, végül 0-0 lett. Egész mérkõzésen kompaktak voltunk és jól védekeztünk. Örülök, mert olykor igen jó dolgokat mutattunk és nagyon szervezetten védekeztünk. Amikor az Arsenal otthonába látogatsz, nagyon fontos, hogy nehezen legyõzhetõ legyél. Fontos, hogy ne engedd meg, hogy az apró játékosok befolyással legyenek a találkozóra, mi pedig ezt megtettük."

 

 

Van Persie helyzeteirõl

 

"Azt szerettem volna, hogy jobban játszottunk volna, mikor elõre mentünk. De így is voltak lehetõségeink a gólszerzésre, már az elsõ percben, amikor Robin nagyszerû helyzetbe került. Micsoda lehetõség volt! Azonnal felugrottam a helyemrõl. Jó mérlege van az Arsenal ellen, így reméltem, hogy bemegy."

 

"Aztán késõbb Robin elõtt megint lehetõség adódott, amit nagyszerûen védett a kapus. Remek kis játék, nagyszerû kontra után alakult ez ki. Wayne fantasztikus labdát adott és azt gondoltam, Robin befejeli. Amikor visszanéztem, azt gondoltam, talán át kellett volna fejelnie a hosszúra, de minden elismerés a kapusnak, mert szinte már a hálóból szedte ki a labdát."

 

 

Egy pont, nem három

 

"Mint korábban már mondtam, megpróbáljuk megnyerni a következõ meccset. Ma este is megpróbáltuk, egy pontunk lett. Szerettem volna mindhármat, de ha valaki azt mondta volna a szezon elején, hogy az Arsenal ellen négy pontot gyûjtünk, azt feleltem volna, nem is olyan rossz. A következõ meccshez is úgy megyünk, hogy megpróbáljuk megnyerni."

 

 

Rafael sérülésérõl, a védelem átszervezésérõl

 

"Rafaelnek agyrázkódása van, de jól van, úgy tûnik, rendben van most. Úgy vélem, Rio beállt és nagyszerûen dolgozott. Õ és Nemanja Vidic megmutatták a második félidõben tapasztalatukat. Amikor kellett, higgadtak voltak és szükségük is volt olykor a higgadtságra. Rio remekül játszott, pedig nem könnyû félidõben beállni, különösen ilyen mérkõzésen."

 

 

 

A tapasztalatok fontosságáról

 

"Nagyon fontos. A végén felküldtük a fiatal Adnan Januzajt abban a reményben, hogy 15-20 percre hatással lehet, de szükségünk van [Ferdinand és Vidic] a tapasztalatukra és úgy vélem, kiválóan teljesítettek a védelemben."

 

 

Carrick és Cleverley a középpályán

 

"Tom Cleverley-nek szuper meccse volt ma este. Mindenhol ott volt a megfelelõ idõben. Nagyszerû munkát végzett Michael Carrickkel. Jó volt ma este a szervezettségünk és formánk is."

 

 

A szurkolók vonatait törölték

 

"Remélem, hogy a szurkolók haza tudtak menni és köszönöm, hogy elutaztak ilyen hosszú útra ilyen szörnyû idõjárás mellett is. Remélhetõleg biztonságban hazaérnek és szeretném megköszönni nekik a ma esti buzdítást."

 

 

Meleg környezetben történõ felkészülés

 

"Errõl nem szoktunk beszélni, de megkérdezted [BT Sport]. A játékosokkal jó munkát akarunk végezni és kis pihenõt is akarunk adni nekik."

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!