Rooney sokat vár az edzõtábortól
Wayne Rooney szerint az Emirates Stadiumban megszerzett pontot fel kell használni arra, hogy a következõ hónapban több pozitív eredményt érjen el a Manchester United.
A második helyen álló Ágyúsok ellen csodás védekezéssel sikerült pontot szerezni, sõt, közel is volt a csapat a három pont megszerzéséhez, amikor Robin van Persie fejesét a hazaiak kapusa végül a lécre tudta tolni.
A 2014-es év pocsék rajtja után Rooney reméli, hogy az észak-londoniak otthonában szerzett pon egy jó sorozat kezdete volt így a Bajnokok Ligája folytatása, valamint a Liverpool és a Manchester City elleni bajnokik elõtt.
"Nehéz meccsek jönnek a BL-ben és a bajnokságban is, de nagyon várjuk ezeket" - mondta Rooney a ManUtd.com-nak.
"Úgy gondolom, rendben voltunk [szerdán], tisztességes pontot szereztünk. Az Arsenal nyilvánvalóan egy jó csapat, de igazán jól védekeztünk és talán be is vághattunk volna nekik abból a pár helyzetbõl, amint volt."
"Az Arsenal otthonában mindig jó eredmény egy pontot szerezni. Önbizalmat kell meríteni ebbõl. A szezon során mindig megindultunk, majd megálltunk, de reméljük, hogy ebbõl tudunk építkezni."
"Van egy kis szünetünk a következõ meccsünk elõtt most, remélhetõleg sikerült jól felkészülnünk az elkövetkezendõ nagy meccsekre."

Felkészülvén a meccsekre, a Vörös Ördögök maguk mögött hagyták a zord, angliai idõjárást és néhány napig meleg körülmények között edzenek és építik a csapaton belüli kötõdéseket.
"Jó dolog, hogy együtt vagyunk" - folytatt a csatár. "Amikor otthon vagy, elmész edzésre, majd hazamész a családhoz, de ezeken az utakon, mint ez is, együtt tréningezel a srácokkal, majd velük töltöd az idõt is. Mindannyiunknak jó, hogy együtt lehetünk."
"Ez más környezet számunkra, bízunk benne, hogy lesz néhány remek edzésünk és felkészülten térünk majd vissza a [Crystal] Palace elleni meccsre [február 22.] és a Bajnokok Ligája kezdetére."
Rooney és csatártársa, Robin van Persie teljes felépülésével a szurkolók abban bíznak, hogy - Juan Matával kiegészülve - a támadókettõs játéka továbbra is nagyszerû lesz.
"Nagyon izgalmas" - felelte Rooney, amikor arról kérdezték, milyen a két kiválósággal együtt játszani. "Juan érkezésével egy újabb világklasszissal bõvült a keretünk. Idõbe telik - mindig kell egy kis idõ minden egyes játékos számára, hogy kötelékek alakuljanak ki nála, de reméljük, hogy mindannyian gólokat kezdünk szerezni, sikerekhez vezetve a Unitedet."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |