Vörös Ördögök a világ kapujában

Jövõ kedden David Moyes gárdája az Olympiakos csapatával néz szembe az európai porondon, mely mérkõzés a United 250. európai kupaszereplése lesz.


Ennek apropóján utazzunk vissza az idõben, felidézve a Vörös Ördögök európai szereplésének kezdeti korszakát.

 
1956. május 22-én a klub fórumán Matt Busby karrierje egyik legfontosabb döntését hozta meg, amikor bizalmat szavazott fiainak a nemzetközi színtéren is. A skót tréner úgy érezte, gárdája képes felvenni a versenyt Európa bármelyik klubjával.
 
Amikor Harold Hardman a klub akkori elnöke felvetette a kérdést, hogy vajon elfogadják-e a meghívást az európai versenyre, Busby nem habozott a válasszal: "Nos, elnök úr. A futball mára világjátékká vált. Nem csak Angliára, Skóciára, a Brit-szigetre korlátozódik. Ez az a pillanat amiben a futball jövõje rejlik."
 
Az 1955-ben induló európai versenyen szerepelt elõször angol csapat, de az elsõ fináléra csak 1958-ban került sor, ahol a Barcelona gárdája, London városának válogatottjával mérhette össze erejét. (Az Arsenal, a Chelsea, a Tottenham, a Queen’s Park Rangers és a Fulham legjobbjaiból verbuválódott csapat a Stamford Bridge-en fogadta az ekkor még Domenec Balmanya által dirigált Barcelonát, akik elsõ ízben 8-2-es összesítéssel hódították el a Vásárvárosok Kupáját - a szerk.) Az 1956/57-es évadban viszont Busby fiai indulhattak, elõször az angol klubok közül a BEK-ben.
 
A sajtó és az FA is ellene volt az európai szereplésnek a zsúfolt meccslistára hivatkozva, de Busby makacsul ragaszkodott tervéhez. A történelem viszont õt igazolta. Basby úttörõje volt az angol futball európai megmérettetéseinek.
 
"Nagy pénzeket rejt, ami jól jön minden klub számára, a játékosoknak egy újfajta kihívás, egy új doppingoló erõ, a szurkolóknak pedig egy új élvezet. Miért kellene rejtegetnünk az angol futball tehetségeit? Meg kell mutatnunk mire vagyunk képesek, meg kell méretni magunkat európai szinten is. Ez a jövõ, és mi nem állhatunk a haladás útjába" - érvelt Busby.
 
Az elsõ fordulóban a United az RSC Anderlecht ellen játszott Belgiumban. A Vörös Ördögök talizmánjukat, Duncan Edwardsot, és Jackie Blanchflowert is kénytelenek voltak otthon hagyni sérülés miatt. De a Busby Bébik bebizonyították hogy helyük van a nemzetközi színtéren. Dennis Viollet és Tommy Taylor góljaival 2-0-ra állították be az Astrid Park kijelzõjét.   
 
A Guardian cikkje a következõképpen reagált az eseményre: "Aki büszke arra, hogy angol, az a jövõben utazzon el a Manchester Uniteddel... Hihetetlen elszántság és csapatszellem jellemzi a játékukat." 
 
Az Old Traffordon akkoriban még nem voltak reflektorok felszerelve, így a visszavágóra a Maine Roadon került sor. De a nagy esõzések miatt a City stadionja inkább hasonlított egy uszodához, mint futballpályához. Busby viszont így invitálta a szurkolókat: "Ha csak fele olyan izgalmas lesz a meccs, mint az elõzõ volt, már megéri eljönni mindenkinek."
 
Busby jóslata szerénynek bizonyult, mivel a United 10-0-s gyõzelmet aratott a visszavágón. Viollet (4), Taylor (3), Billy Whelan (2) és Johnny Berry találataival sorozták meg az ellenfelet.
 
 
A skót tréner a mérkõzést követõen: "A csapamunka legszebb diadala, amit valaha is láthattunk, akár angol, akár európai szinten." 
 
Míg Jef Mermans, az Anderlecht kapitánya félelmetesnek nevezte a Busby Bébik játékát. "Már a hatodik gólt lõtték, de még mindig nem álltak le. Ugyan olyan keményen harcoltak mint az elején. Játszottunk már a világ legjobb gárdáival, a magyarokkal, az oroszokkal, de egyik sem volt ilyen félelmetes ellenfél mint a United."
 
A következõ szezonban már csak egyetlen dolog állíthatta meg a Busby Bébik diadalát. A müncheni légi-katasztrófa... Gátat vetve ennek a hihetetlen potenciával harcoló, bátor fiatal gárdának a siker útján. 
 
Busby a kórházban magát okolta a tragédia miatt. "Bárcsak vesztem volna oda én is" - mondogatta. Felesége és fia viszont tartották benne a lelket és meggyõzték arról, hogy folytatnia kell. 
 
Majd késõbb így nyilatkozott: "Örökké gyászolni fogom az én szép fiatal fiaimat, de az élet megy tovább. Úgy tûnik itt az idõ, hogy talpra álljak és legjobb tudásom szerint dolgozzak, így kifejezve tiszteletem az elhunytakért."
 
Elkezdõdött a Manchester United újjáépítése. 10 évvel késõbb 1968. május 29-én pedig a Vörös Ördögök a magasba emelték Európa legrangosabb trófeáját. Ez némi megváltást jelentett Busbynak. 
 
"Eljött az én igazságom napja"
 
Ez a gyõzelem a Wembleyben még most, a 250. európai megmérettetés alkalmával is inspirálóan hat a klubra. Sir Matt és a Busby Bébik kitartása örökös erõforrást jelent a Vörös Ördögök számára.
 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!