Amerikai túra: Olasz ellenfelek
A Manchester United a mai napon bejelentette, az Aon által támogatott 2014-es felkészülési túrán a csapat megmérkõzik majd az AS Roma és az Inter gárdájával is.
Az AS Roma ellen július 26-án Denverben, a Sports Authority Fielden játszik a United, majd elutazik Washington DC-be, hogy július 29-én a FedEx Fielden az Interrel mérkõzzön.
Ezek a találkozók a 2014-es International Champions Cup részét képezik. A United felkészülési túrájának többi mérkõzésérõl a kellõ idõben oszt meg részleteket a klub.
A Vörös Ördögök legutóbb a 2007/08-as szezon során játszottak az AS Romával, akkor 3-0-s összesítéssel lépett túl ellenfelén a United a Bajnokok Ligája negyeddöntõjében rendezett két találkozóval, majd a sorozatot meg is nyerte.
Az Interrel a 2008/09-es szezonban találkozott legutóbb a manchesteri csapat a BL nyolcaddöntõjében, melybõl 2-0-s összesítéssel a United lépett tovább.

Richard Arnold így nyilatkozott a nyári találkozókról: "Ez a két mérkõzés erõs ellenfelekkel szemben értékes felkészülést nyújt David Moyes-nak és csapatának a 2014/15-ös szezonra."
"A gárda legutóbb 2011-ben játszott Washington DC-ben, akkor a Barcelona elleni találkozón rendkívül jó támogatás volt tapasztalható. Denverbe elsõ alkalommal látogat majd el a csapat és izgatottan várjuk, hogy az ebben a városban élõ szurkolóinkkal is találkozzunk."
"A Manchester Unitednek nyolc millió követõje van szerte az Egyesült Államokban és a 2014-es túra nagyszerû lehetõség lesz arra, hogy közelebb hozzuk a szurkolók számára imádott klubjukat."
Greg Case, az Aon elnök-vezérigazgatója: "Nagyon izgatottak vagyunk, amiért a Manchester United ezen a nyáron visszatér az Egyesült Államokba, mivel ez egy nagyszerû lehetõség arra, hogy bemutassuk közös márkánk kvalitásait és a kiválóságra való törekvéseinket az egyik legnagyobb piacunkon."
"A Manchester Uniteddel kötött globális együttmûködésünk lehetõvé teszi, hogy közelebb hozzuk a csapatot ügyfeleinkhez, munkatársainkhoz és amerikai közösségekhez. Nagyon várjuk a 2014-es túrát, mivel a labdarúgásban is ugyanolyan fontos a kockázat, a nyugdíj, a tehetség, az elemzés, a tõke és az egészséggondozás, mint ahogy ügyfeleinknek is segítünk ezen kérdések megválaszolásában minden egyes nap a világ 120 országában."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |