Félig skorpió, félig bivaly
Érdekes tény, hogy a rajongók zömének az agresszív stílusú futballisták lesznek nagy kedvencei, sõt látszólag még Sir Alex is kivételt tett velük. Vajon miért?
Kezdjük a tékozló fiú legjellegzetesebb példájával!
Euro 2004, minden szem egy tehetséges tinédzserre szegezõdik Angliában. A lenti videó nagyjából tükrözi, miért is lopta be azonnal sokak szívébe magát a félig skorpió-félig bivaly tulajdonságokkal felvértezett 17 éves csatár, Wayne Rooney.
Ha egy kivételes tehetségû, erõszakos játékstílusú futballista tûnik fel Anglia gyepén, akkor valahogy ösztönösen egyetlen csapatban tudjuk elképzelni, a Manchester Unitedben. De vajon miért olyan természetes ez mindenki számára? A kulcs Sir Alex Ferguson, aki a világon a leghatékonyabban volt képes kamatoztatni az agresszió erejét játékosaiban.
A Vörös Ördögöknél egyébként történelmükbõl eredõen rengeteg példát találunk, az utolsó csepp vérükig küzdeni képes játékosokra, akikben a gyõzni akarás minden félelmet felül írt, és a legkeményebb szituációkat is felvállalták a sikerért. Ott van például Mark Hughes, aki képes volt a legfontosabb pillanatokban csodát tenni, de elmondható ugyanez Bryan Robson játékáról, aki nem ismert lehetetlent, vagy Roy Keane-rõl, aki néha már mazochista módon hajtotta magát, és már-már szadista módon ûzte társait, de Eric Cantonáról is elmondható, hogy õsszimbóluma volt a ennek a játékstílusnak. Mégsem vehetjük egy kalap alá õket, mert mindannyian másképpen használták agresszív elszántságukat a pályán.
Rooneyban már a kezdettektõl fogva a gyõzni akarás agressziója volt a legmeghatározóbb. Sok tehetséges futballista van, és természetesen Wayne is egy veleszületett tehetség, de el tudjuk õt képzelni agresszió nélkül?
"Ha van egy nagyszerû játékosod, de nem bír a temperamentumával és többször is elõfordul, hogy kiállítják, mit tehetsz? Meg tudod változtatni a természetét? Nem. Meg kell próbálnod megváltoztatni õt? Nem. Ha kiveszed belõle az agressziót, nem lesz önmaga többé. Egyetlen dolgot tehetek, elfogadom a hibájával együtt, mert tudom, képes ellensúlyozni azzal a rengeteg dologgal, amivel hasznára van a csapatnak." (SAF)
Természetesen Rooneynak sem volt hibátlan a játéka, és még most sem az, de mint a hozzá hasonló agresszív futballisták, rendkívül sokoldalú, izgalmas játékos, aki bármelyik pillanatban képes fenomenálisat alkotni.
Bár sokan kételkedtek abban, hogy megér egy tinédzser 25.6 millió fontot, de ezt azonnal megcáfolta Wayne, amikor szökõárként robbant be a Unitedbe mesterhármasával a Fenerbahce ellen. A hideg futkosott a szurkolók hátán, de még a riporter is elcsukló hangon csak annyit tudott mondani: "Te jó ég! Mi lesz még itt?"
Rooney még túl fiatal volt, és nem jutott mindig szóhoz, de ha egy nagyon fontos gólt kellett szerezni, akkor õ megtette, amit Manchester megkívánt tõle. Igazi meccsgyõztes góljával ingerelte a The Kop közönségét, távoli bombájával térdre kényszerítve Jerzy Dudeket. Szerzett egy pár a csodagólt a Middlesbrough ellen, gyõztes gólt a Portsmouth ellen, és a rá leginkább jellemzõ ösztönös gólt a bíróval folytatott vitája hevében a Newcastle ellen.
Góljai, technikája, mozgása mind bizonyítják ösztönös tehetségét, agresszív játékstílusa pedig biztosítja számára a fékezhetetlen mentalitást és az erõt, így képes volt hihetetlen gólokat szerezni szinte bármilyen helyzetbõl.
Majd megérkezett Ronaldo, aki kulcsszereplõje lett a Vörös Ördögök csapatának és az addigi talizmán Rooney kiesett a reflektorfénybõl. A táncoslábú portugál szélsõ a világ legjobb játékosa akart lenni, egyéni céljai hajtották elõre. Hatalmas tehetsége mellett magasabb, gyorsabb, technikásabb és mitagadás, jobb képû is volt, mint Wayne. Így pillanatok alatt hatalmas népszerûségre tett szert. Rooney hátrább szorult több tekintetben is, a feladata megváltozott. Bár már nem volt olyan látványos a munkája, de egyre jobb csapatjátékos lett belõle, sokkal jobban kezdett figyelni a pályán, helyzeteket dogozott ki és ha kellett a védelembe is besegített. A stílusa változott, de a mentalitása ugyanolyan maradt.
Aztán amikor Ronaldo úgy érezte, tovább kell lépnie a világhír felé, új kihívásokra van szüksége, meg akarja magát méretni olyan ellenfelek ellen is, mint a Barcelona, avagy Lionel Messi, ismét eljött Rooney ideje. A legjobb játékost a legjobb játékos váltotta, és Wazza a legjobb szezonját futotta 2009-10-ben.
Rögtön az elsõ mérkõzésen gólt lõtt a Chelseanek az Angol Szuperkupa döntõn és az elsõ hat Premier League fordulóban hat gólt szerzett. A szezon során két mesterhármast is lõtt, melybõl az egyik négyre sikeredett. A Bajnokok Ligájában az AC Milan elleni oda-visszavágón is négyszer volt eredményes, míg a Ligakupa döntõjében gyönyörû gólt fejelt az Aston Villa kapujába, amit meg is nyertek 2-1-re.
Március 30-án egy sérülés miatt azonban fordulópont következett Rooney idényében. A Bayern Münchennel sorsolták össze a Unitedet és a meccs jól is indult, Nani megpattant szabadrúgását követõen Rooney a hálóba talált, ám a mérkõzés 92. percében 1-1-es állásnál egy sikertelen szerelési kísérlet következtében rosszul lépett és a bokája kificamodott. A sérülés nagyon komolynak tûnt, de Ferguson Rooneyt a visszavágón (mely csupán egy hétre az elõzõ meccs után volt) a kezdõcsapatba helyezte. A mérkõzéshez semmit nem tudott hozzátenni és végül a Bayern jutott tovább a több idegenbeli góljainak köszönhetõen. A hátralévõ utolsó öt fordulóban Wayne nem sokat tudott hozzátenni csapata játékához, majd el is bukták egyetlen ponttal a bajnokságot a Chelseavel szemben, így mindössze egy Angol Szuperkupát nyert a csapatával. Igaz, õt választották a Premier League 2010/11-es szezonjának legjobb játékosává, 42 mérkõzésen 32 gólt szerzett, de nem volt elégedett.
Ez a látszólag ártatlan incidens indított el egy láncreakciót, melynek a vége káosz és stagnálás lett. Rooney talán úgy érezte elvesztette az utolsó lehetõséget is, hogy a Vörös Ördögök csapatának kulcsfigurája legyen, közben Dimitar Berbatov, a bolgár mesterlövész kimagaslóan teljesített.
Rooney pedig elvesztette lelkesedését, csalódott volt formája miatt, amit a csapatra vetített ki, és talán úgy érezte, nincs már alternatíva számára az Old Traffordon. Hatalmas megdöbbenésre átigazolási kérelmet nyújtott be azon indokkal, hogy új igazolások nélkül nem fognak jönni a sikerek. Érdekes módon a skót tréner, aki gyakran hangoztatta, hogy nem emelkedhet senki a klub felé, és szívfájdalom nélkül képes volt megválni a legnagyobb sztároktól is, visszautasította a csalódott Wayne transzferkérelmét, sõt a fizetését is megemelte, hogy ösztönözze, és kifejezze bizalmát felé. Sokak szerint érthetetlen kockázatvállalás volt ez Fergie részérõl, és sokan nem értették miért döntött így, de akkor még nem tudták, hogy: Fergie nem felejt.
Rooney félelmetes teljesítményt nyújtott ismét, és meglõtte élete, sõt a futballvilág elmúlt 20 évének legszebb találatát a City ellen.
Bár a gyõzelemért még megtett mindent, csúszott-mászott ha kellett, de már nem volt az a felszabadult, a lehetetlent nemismerõ Rooney, aki az elsõ percektõl meghódította a szurkolók szívét. Bár még mindig rendkívül eredményes volt, a csaptájtékát egyre tökéletesítette, egy kicsit higgadtabban és sokkal átgondoltabban tette a dolgát, de már nem volt annyira érezhetõ a félig skorpió-félig bivaly agressziója, a játéka egyre görcsösebb lett. Érezhetõ volt a feszültség közte és Ferguson között.
És ekkor érkezett Robin Van Persie. Rooney ismét hátrébb szorult, nem egyszer egészen a középpályáig. Sokan gondolták, hogy Fergie Scholesy utódját szándékozik nevelni belõle.
Persze a tõle megszokott, lehajtott fejjel tette a dolgát, ha kellett a középpályán, ha kellett a szélen, ha kellett Van Persie mögött és sokban hozzájárult, hogy a Vörös Ördögök visszahódítsák a városi riválisoktól a koronát, de fõleg a szezon vége felé úgy tûnt, hogy Ferguson bünteti õt. Az addigi bebetonozott helye a kezdõben oly annyira meggyengült, hogy a világ által leginkább várt mérkõzésen a Real ellen padozott. Bár Fergie azzal indokolta döntését, hogy Rooney nincs formában, de a kettejük közötti feszültséget már nem lehetett titokban tartani. Feltehetõen itt szakadt el az amúgy sem hidegvérérõl ismert csatárnál a cérna. Egy interjúban hangot is adott sérelmének: "Nem középpályás vagyok, hanem csatár", "Csalódott vagyok, amiért nem kezdhettem a Real ellen". A mai napig nem derült fény arra, hogyan is zajlott le az a beszélgetés Fergie és Rooney között, amikor Wayne másodjára is az átcsoportosítását kérte. De ahogyan Fergie és Rooney vérmérsékletét ismerjük, nem egy kedélyes társalgásról lehetett szó. És talán itt jön be a képbe, hogy Ferguson nem felejt.
A beszélgetést követõen a Swansea elleni búcsúmeccsén Sir Alex kertelés nélkül kijelentette a sajtónak, hogy Rooney távozási szándékát jelezte, de rögtön hozzátette, nem engedik el. De, ha nem engedik el, akkor mire volt jó közhírré tenni? Igen, talán gondolhatják sokan, hogy csak látszólag adta be a derekát Sir Alex Rooney elsõ kísérleténél 2010-ben, mert úgy érezte, abban a pillanatban a csapat érdekeit ez szolgálta a leginkább, de csak a megfelelõ pillanatra várt, hogy akkor csapjon le, amikor arra a legkevésbé számít a forró-fejû csatár. Nos aki azt hiszi, hogy Fergie valóban bosszút állt, az nem ismeri igazán minden idõk legnagyobb taktikusát, Sir Alex Fergusont, aki 27 éven keresztül képes volt saját érdekeit a csapat elé helyezni.
Akkor mi lehetett a célja azzal, hogy elárulta Rooney távozási szándékát, holott eszébe sem jutott elengedni? Soha nem mondta ki nyíltan, hogy miért tette, de többször utalt rá a médiában interjúi során.
"Nem volt közöttünk konfliktus, és tudom, ha ma szembejönne velem az utcán ugyanolyan tisztelettel köszöntene, ahogy ezelõtt. Én nem gondolom, hogy megbántottam bármivel is, de ha mégis akkor jól tettem, mert fantasztikus formában játszik idén." (SAF)
Aki kicsit is tud olvasni a sorok között, annak világossá vált, hogy a nyári saga és a szurkolók haragja remek lecke volt a meggondolatlan Rooney számára. Fergie jól tudta, hogy a csatár volt trénerével, David Moyesszal remekül megérti majd magát (sõt talán még a keze is benne volt, hogy olyan makacsul utasította el a klub több alkalommal Mourinho ajánlatát). Sir Alex tudta, hogy Rooney maradni fog, és mindenek elõtt azon lesz, hogy bebizonyítsa, õ még mindig top játékos, akit nem lehet csak úgy mellõzni. Továbbá ismerve Rooneyt azt is tudta, hogy a szurkolók szeretetének visszahódítása milyen óriási inspiráló erõt jelent majd a számára.
Rooney most hogy meghosszabbította szerzõdését, és Moyes kulcsemberként számít rá, talán azt érezheti, hogy õ gyõzött. Pedig, ahogy mindig most is, Fergie osztotta a lapokat és ahogy mindig, most sem a személyes érdekei hajtották. Nem õ, vagy Rooney gyõzött, hanem a Manchester United nyert. A klub érdeke mindent és mindenkit felülírt Sir Alex hosszú pályafutása során.
Rooney 2019-ig hosszabbított, és talán eljött az idõ, hogy újra a félig skorpió-félig bivaly, pályája csúcsán ismét maradandót alkosson.
Forrás: thebusbybabe.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Támogatás
TV műsor
Crystal Palace - Manchester United
Premier League, 36. forduló