Moyes a kreativitás mellett áll
David Moyes szerint a támadásban igen tehetséges játékosai - Juan Mata, Robin van Persie, Wayne Rooney - lehetnek segítségére abban, hogy a Manchester United visszatérjen a gyõzelem útjára.
A West Brom elleni, szombati összecsapás az elsõ mérkõzése lesz a Vörös Ördögöknek azóta, hogy az Olympiacos ellen gyenge produkciót nyújtottak és bár a menedzser azt akarja, minden területen javuljon csapata, úgy érzi, a klub rekordigazolásának remek beilleszkedése lehet a kulcs a sikerek felé.
"Úgy vélem, a legfontosabb, hogy minden területen fejlõdjünk" - mondta Moyes. "Kreativitást szeretnék és azt gondolom, Juan Mata bevetése és ahogyan õ hat Robinra és Rooney-ra - amit lehetett látni a közelmúltban - az segít a kreativitás eléréséhez."
"Eközben azt akarjuk, hogy ha a kreatív játékosainktól nem jönnek a gólok, nem tudnak helyzeteket kialakítani, a hátsó alakzatunk ne kapjon gólt, mert különben futnunk kell az eredmény után."
"Vissza kell térnünk oda, hogy több helyzetet alakítsunk ki, mint tettük korábban. Elég jól játszottunk meccseken, de nem szereztünk gólokat, nem értékesítettük a helyzeteinket. A csapatok védekeztek és kontráztak ellenünk, gólt kaptunk és ezzel futhattunk az eredmény után."
"Amikor mi szereztük az elsõ gólt, jó eredményeket értünk el. Olykor jól játszottunk, de mindenképp javítanunk kell az eredményeinken."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2024-05-19 17:00
Premier League 34. forduló, elhalasztott mérkőzés
Old Trafford
2024-05-15 21:00
2024-05-12 17:30
2024-05-06 21:00
2024-04-27 16:00
2024-04-24 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2023/24
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 37 | 93 | 33 | +60 | 88 |
2 | Arsenal | 37 | 89 | 28 | +61 | 86 |
3 | Liverpool | 37 | 84 | 41 | +43 | 79 |
4 | Aston Villa | 37 | 76 | 56 | +20 | 68 |
5 | Tottenham | 37 | 71 | 61 | +10 | 63 |
6 | Chelsea | 37 | 75 | 62 | +13 | 60 |
7 | Newcastle | 37 | 81 | 60 | +21 | 57 |
8 | Manchester United | 37 | 55 | 58 | -3 | 57 |
9 | West Ham | 37 | 59 | 71 | -12 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 37 | 55 | 60 | -5 | 48 |
11 | Everton | 37 | 39 | 49 | -10 | 48 |
12 | Crystal Palace | 37 | 52 | 58 | -6 | 46 |
13 | Wolves | 37 | 50 | 63 | -13 | 46 |
14 | Bournemouth | 36 | 49 | 62 | -13 | 45 |
15 | Fulham | 37 | 51 | 59 | -8 | 44 |
16 | Brentford | 37 | 54 | 61 | -7 | 39 |
17 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 66 | -19 | 33 |
18 | Luton Town | 36 | 47 | 77 | -30 | 26 |
19 | Burnley | 37 | 40 | 76 | -36 | 24 |
20 | Sheffield United | 37 | 35 | 101 | -66 | 16 |
Szavazás
TV műsor
Brighton - Manchester United
Premier League, 38. forduló
Manchester City - Manchester United
FA-kupa, döntő