Rooney: Megérdemeltük a gyõzelmet
Wayne Rooney szerint a Vörös Ördögök maximálisan megérdemelték a West Brom felett aratott gyõzelmüket, és ez a teljesítmény nagy lendületet fog adni a csapatnak az elõttük álló küzdelmekhez.
A csatár szerezte a United második gólját a szünetet követõen, majd Danny Welbeck-nek adott gólpasszt, így a United 3-0-ra gyõzedelmeskedett a hazaiak felett. Rooney szerint ez a gyõzelem fontos lesz a következõ napokban, amikor is nehéz küzdelmek várnak az Old Trafford legénységére.
"Igazán jól jött ez a gyõzelem önbizalom szempontjából is, fõleg a Liverpool és Olympiacos elleni mérkõzések elõtt. De a folytatás sem lesz könnyebb a West Ham és a Manchester City ellen. Sorban jönnek majd a nagyvadak, ezért szükségünk volt már egy kis önbizalom növelõ gyõzelemre. Remélhetõleg ugyanezzel a lendülettel vágunk neki az újabb kihívásoknak, és meg tudjuk mutatni a világnak, hogy mi még mindig egy nagy csapat vagyunk."
"Mindannyiunknak fájdalmas volt az Olympiacos elleni vereség, de fel kellett állnunk és bebizonyítanunk, hogy képesek vagyunk keményen harcolni. Ma sikerült úgy játszanunk, hogy méltóak voltunk a vörös mezhez. Nagy energiával, izgalmasan és erõs fenyegetést jelentve küzdöttünk. Ezért úgy gondolom, hogy maximálisan megérdemeltük a háromgólos gyõzelmet."
Rooney dicsérte csapattársai küzdõszellemét és boldog, hogy a The Hawthorns-on sikerült 1 gólra megközelítenie Jack Rowleyt, aki a harmadik helyen áll a United történelmének góllövõlistáján.
"Nem volt könnyû dolgunk, különösen az elsõ félidõben, de Phil Jones találata megtörte a jeget. A második gól után pedig már sokkal magabiztosabban tudtunk játszani, úgy gondolom remek teljesítményt tudtuk csapatként is nyújtani."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2024-05-19 17:00
Manchester City
vs Manchester United
2024-05-25 16:00
Manchester United
3-2 Newcastle
Premier League 34. forduló, elhalasztott mérkőzés
Old Trafford
2024-05-15 21:00
Premier League 34. forduló, elhalasztott mérkőzés
Old Trafford
2024-05-15 21:00
Manchester United
0-1 Arsenal
2024-05-12 17:30
2024-05-12 17:30
Crystal Palace
4-0 Manchester United
2024-05-06 21:00
2024-05-06 21:00
Manchester United
1-1 Burnley
2024-04-27 16:00
2024-04-27 16:00
Manchester United
4-2 Sheffield United
2024-04-24 21:00
2024-04-24 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
A hangadó
Aaron Wan-Bissaka
Akadémiai csapat
Alejandro Garnacho
Alex Telles
Altay Bayindir
Alvaro Fernandez
Amad Diallo
Andre Onana
Andreas Pereira
Angol válogatott
Anthony Elanga
Anthony Martial
Antony
Arsenal
Aston Villa
Átigazolási Center
Átigazolások
Axel Tuanzebe
Bajnokok Ligája
Bournemouth
Brandon Williams
Bruno Fernandes
Bryan Robson
Cardiff City
Casemiro
Chelsea
Christian Eriksen
Cristiano Ronaldo
Crystal Palace
David De Gea
David Gill
Dean Henderson
Diogo Dalot
Donny van de Beek
Ed Woodward
Edinson Cavani
Edzői stáb
Egykori játékosok
Érdekességek
Eric Bailly
Erik ten Hag
Európa-liga
Everton
FA-kupa
Facundo Pellistri
Felkészülési túra 2022
Felkészülési túra 2023
Felkészülési túra 2024
Fred
Fulham
Gary Neville
Glazer
Hannibal Mejbri
Harry Maguire
Híres magyar Vörös Ördögök
Hónap játékosa
Hónap legjobbja szavazás
Hónap Ördöge
Hull City
Ifjúsági BL
Jack Butland
Jadon Sancho
Játékosértékelés
Játékosprofilok
Jesse Lingard
Jonny Evans
Juan Mata
Kobbie Mainoo
Kölcsönlesen
Közös meccsnézések
Lee Grant
Leicester City
Ligakupa
Lisandro Martinez
Liverpool
Luke Shaw
Manchester City
Manchester United
Manutdfanatics.hu
Marcel Sabitzer
Marcus Rashford
Martin Dubravka
Mason Greenwood
Mason Mount
Michael Carrick
Nemanja Matic
Newcastle
Női csapat
Norwich City
Ole Gunnar Solskjaer
Paul Pogba
Paul Scholes
Pénzügyek
Phil Jones
Phil Neville
Pletykák, átigazolások
Podcast
Premier League
Ralf Rangnick
Raphaël Varane
Rasmus Højlund
Richard Arnold
Ryan Giggs
Scott McTominay
Sergio Reguilon
Sir Alex Ferguson
Sir Bobby Charlton
Sir Jim Ratcliffe
Sir Matt Busby
Sofyan Amrabat
Southampton
Stoke City
Sunderland
Swansea City
Szurkoló szemmel
Szurkolói klub
Tahith Chong
Taktikai mágnestábla
Tartalék csapat
Tom Heaton
Tottenham
Trófeabibliográfia
Tyrell Malacia
Utazás
Válogatottak
Victor Lindelöf
Visszhang
Watford
West Brom
West Ham
Willy Kambwala
Wout Weghorst
Tabella
Premier League 2023/24
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 37 | 93 | 33 | +60 | 88 |
2 | Arsenal | 37 | 89 | 28 | +61 | 86 |
3 | Liverpool | 37 | 84 | 41 | +43 | 79 |
4 | Aston Villa | 37 | 76 | 56 | +20 | 68 |
5 | Tottenham | 37 | 71 | 61 | +10 | 63 |
6 | Chelsea | 37 | 75 | 62 | +13 | 60 |
7 | Newcastle | 37 | 81 | 60 | +21 | 57 |
8 | Manchester United | 37 | 55 | 58 | -3 | 57 |
9 | West Ham | 37 | 59 | 71 | -12 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 37 | 55 | 60 | -5 | 48 |
11 | Everton | 37 | 39 | 49 | -10 | 48 |
12 | Crystal Palace | 37 | 52 | 58 | -6 | 46 |
13 | Wolves | 37 | 50 | 63 | -13 | 46 |
14 | Bournemouth | 36 | 49 | 62 | -13 | 45 |
15 | Fulham | 37 | 51 | 59 | -8 | 44 |
16 | Brentford | 37 | 54 | 61 | -7 | 39 |
17 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 66 | -19 | 33 |
18 | Luton Town | 36 | 47 | 77 | -30 | 26 |
19 | Burnley | 37 | 40 | 76 | -36 | 24 |
20 | Sheffield United | 37 | 35 | 101 | -66 | 16 |
Szavazás
TV műsor
Brighton - Manchester United
Premier League, 38. forduló
Manchester City - Manchester United
FA-kupa, döntő