Játékosértékelés: Manchester United 0-3 Manchester City

Lássuk a Manchester City elleni bajnoki rangadót a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


David de Gea: Nehéz egy olyan kapus teljesítményét értékelni, aki bár három gólt kapott, egyikrõl se tehetett, emellett pedig volt pár bravúros megmozdulása. Az az igazság, hogy a spanyol hálóõrt csúnyán cserben hagyták társai a védelemben, és ez nem csak a gólokra vonatkozik. 6

Rafael: Legemlékezetesebb momentuma az volt, amikor parádés becsúszással mentett Silva elöl a tizenhatoson belül, majd elcsúszásával Nasri elõnybe került, akinek kapufára lõtt labdájából Dzeko szerzett vezetést. Rengeteget próbált fellépni segíteni, de ezt inkább a City tudta kamatoztatni, sem mint a United. 5

Rio Ferdinand: Mintha lemásolta volna az õszi mérkõzést, ugyanis ismét bebizonyosodott, hogy egy ilyen sebességgel rendelkezõ csapat ellen õ már nem jelent ellenszert. Az elsõ bekapott gólnál csak kapkodta a fejét, a másodiknál pedig lemaradt Dzekoról. 4

 

Phil Jones: A tõle szokásos önfeláldozó teljesítményt nyújtotta, azonban ez nem minden esetben párosult minõséggel. Nem tudott igazán a védelem vezére lenni. Az ilyen mérkõzések jó tapasztalatot jelenthetnek számára a jövõre nézve. Van még hova fejlõdni. 5

 

Patrice Evra: Egyre sebezhetõbbé válik hátul, ráadásul már az elõretöréseiben sincs akkora potenciál. Az akarásával egy pillantig se volt probléma, de sokszor úgy elöl ragadt, hogy a City gyakorlatilag az üres területen vezethetett támadást. 5

 

Michael Carrick: Valószínûleg az õ harmatgyenge teljesítménye nagyban rányomta a bélyeget a csapat produkciójára. Gyakorlatilag megfojtották a középpályán, õ pedig szinte nem is mert elõre játszani. Nem jöttek tõle a szokásos passzok, csak akkor lélegezhetett fel, amikor a City kicsit visszább vett. 4

Tom Cleverley: Teljesen hatástalannak bizonyult, de ez most az edzõi döntésnek volt köszönhetõ, miszerint a középpálya jobboldalán kapott helyet. Nem is volt meglepõ, hogy a félidõben lecserélték. A renoméjának nem tett jót ez az újabb epizódszerep. 3

 

Marouane Fellaini: Úgy tûnt, hogy a belga középpályás kezd kihagyhatatlanná válni a Unitedbõl, de ezúttal ennek pont az ellenkezõjét igazolta. Azon kívül, hogy ocsmány módon lekönyökölte Zabaletát, csak egy elpuskázott helyzettel, és néhány labdaszerzéssel hívta fel magára a figyelmet. 4

Juan Mata: Próbálta gatyába rázni a csapat támadásait, de érthetetlen módon rendkívül sok labdát szórt el, nem éppen veszélyes szituációkban. Valószínûleg megint nem valódi posztján kaphatott helyet, de ezúttal nem igazolta a rá elköltött milliókat. 4

 

Danny Welbeck: Egyedül õ volt képes néha meghátrálásra késztetni a City védelmét, de ehhez egyszer sem párosult segítség csapattársai részérõl. Ha nem ment erõbõl, akkor finesszel próbálkozott, de sajnos Svédország után Joe Hart kapuját nem tudta sarokkal bevenni. 5

Wayne Rooney: Próbált a csapat vezére lenni, de ezúttal õ is megcsömörlött. Nagyon mélyre kellett visszahúzódnia labdákért, ez pedig a támadásoknál meg is látszott. Akarásból és hajtásból csillagos ötös, de inkább a kapu elõtt van rá szükségünk. 5

 

 

Cserék:

 

Shinji Kagawa (Cleverley helyére a 46. percben): Egy fokkal jobb volt, mint Cleverley. 4

 

 

 

Antonio Valencia (Fellaini helyére a 67. percben): Beállása kicsit változtatott a csapat játékán, de már késõ volt. 4

 

 

Javier Hernandez (Welbeck helyére a 77. percben): Nem volt esélye a mérkõzés megmentésére. 4

 

 

A meccs legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: David de Gea

 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztõségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kultúrált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!