United szurkolókhoz méltóan
A Manchester United Igazgató Testülete egyhangúlag jóváhagyta Sir Alex Ferguson ajánlását az új menedzseri státuszra David Moyes személyében, kinek 6 éves szerzõdése 2013. július elsejével lépett hatályba.
Alig 10 hónap után, a klub hivatalos közleményében tudatja, hogy David Moyes távozik. Köszönik az egykori menedzser kemény, becsületes és tisztességes munkáját.
Bár a klub semmilyen részletet nem közölt Moyes leváltásával kapcsolatban, sajnálatos módon a médiában már hétfõn kiszivárgott a hír, hogy a Glazer család azonnali hatállyal meneszti posztjáról a skót trénert.

Moyesszal viszont, csak kedden reggel 8.00-kor közölte személyesen Ed Woodward a hírt Carringtonban, ahol a játékosok még nem voltak jelen, de a média képviselõi már felsorakoztak az edzõkomplexum elõtt.
Sokak szerint a klub nem járt el elég körültekintõen, és a skót tréner akárhogy is nézzük, nem érdemelte ki ezt a megalázó eljárást.
Többen is, közöttük a MUST, neves edzõk és a klub néhány legendája méltánytalannak nevezték Moyes menesztésének módját. Gary Neville szerint pedig a menedzser 10 hónap utáni leváltása sem méltó a Manchester Unitedhez.
A Dailymail arról számolt be, hogy Sir Alex is részt vett a Moyes menesztésével kapcsolatos megbeszéléseken, de a végleges döntést a tulajdonos Glazer család hozta meg. Egyelõre nem tudni, hogy Ferguson a döntés mellett vagy ellene szavazott, mindenesetre egy érdekes ellentmondás, hogy a szurkolók többsége teljesítve Sir Alex kérését, minden kudarc és csalódás ellenére végig Moyes mögött álltak, a klub vezetés viszont, már a szezon vége elõtt kihátrált.
Köztudott, hogy Moyes alatt a klub sorra döntötte meg a negatív rekordokat, de ennek okaival kapcsolatban is megoszlanak a vélemények, van aki kizárólag a menedzsert hibáztatja, néhányan a játékosokat, mások az elõzõ vezetés alatti hiányosságokat, néhányan pedig a balszerencsét, a folyamatos sérültlistát. Ha teljesen pártatlanok szeretnénk maradni, akkor talán mindez együttesen okozta a Vörös Ördögök idei sikertelenségét.
De mint a United menedzsere, David Moyes is megérdemli, hogyha más nem, a szurkolók méltó búcsút vegyenek tõle.
Már rengetegszer olvashattunk Moyes uralkodásának negatív rekordjairól, de inkább búcsúzzunk most tõle, az itt eltöltött 10 hónapjának pozitív eseményei közzül néhánnyal.

Jó kezdés

Remek szezonnyitó: United Swansea 4-1

Sikeres európai szereplés: United - Bayer Leverkusen 4-2

Wayne Rooney hosszabbít

A United kiüti a Liverpoolt a Ligakupa sorozatrából

Mata megszerzése

Az Olympiakos legyõzésével továbbjutás a BL negyddöntõbe

1-1-es döntetlen a Bayern ellen
Reméljük neki és a Unitednek is hamar sikerül majd túllepnie az idei kudarcon. Sikeres további pályafutást kívánunk a United ex-menedzserének. Minden jót David Moyes!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Manchester United
3-2 Nottingham Forest
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
Sunderland
0-0 Manchester United
2026-05-09 16:00
2026-05-09 16:00
Manchester United
3-2 Liverpool
2026-05-03 16:30
2026-05-03 16:30
Manchester United
2-1 Brentford
2026-04-27 21:00
2026-04-27 21:00
Chelsea
0-1 Manchester United
2026-04-18 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
A hangadó
Aaron Wan-Bissaka
Akadémiai csapat
Alejandro Garnacho
Alex Telles
Altay Bayindir
Alvaro Fernandez
Amad Diallo
Andre Onana
Andreas Pereira
Angol válogatott
Anthony Elanga
Anthony Martial
Antony
Arsenal
Aston Villa
Átigazolási Center
Átigazolások
Axel Tuanzebe
Ayden Heaven
Bajnokok Ligája
Benjamin Sesko
Bournemouth
Brandon Williams
Bruno Fernandes
Bryan Mbeumo
Bryan Robson
Cardiff City
Casemiro
Chelsea
Chido Obi
Christian Eriksen
Cristiano Ronaldo
Crystal Palace
Darren Fletcher
David De Gea
David Gill
Dean Henderson
Diego Leon
Diogo Dalot
Donny van de Beek
Ed Woodward
Edinson Cavani
Edzői stáb
Egykori játékosok
Érdekességek
Eric Bailly
Erik ten Hag
Európa-liga
Everton
FA-kupa
Facundo Pellistri
Felkészülési túra 2022
Felkészülési túra 2023
Felkészülési túra 2024
Felkészülési túra 2025
Felkészülési túra 2026
Fred
Fulham
Gary Neville
Glazer
Hannibal Mejbri
Harry Amass
Harry Maguire
Híres magyar Vörös Ördögök
Hónap játékosa
Hónap legjobbja szavazás
Hónap Ördöge
Hull City
Ifjúsági BL
Jack Butland
Jadon Sancho
Jason Wilcox
Játékosértékelés
Játékosprofilok
Jesse Lingard
Jonny Evans
Joshua Zirkzee
Juan Mata
Kobbie Mainoo
Kölcsönlesen
Közös meccsnézések
Lee Grant
Leicester City
Leny Yoro
Ligakupa
Lisandro Martinez
Liverpool
Luke Shaw
Manchester City
Manchester United
Manuel Ugarte
Manutdfanatics.hu
Marcel Sabitzer
Marcus Rashford
Martin Dubravka
Mason Greenwood
Mason Mount
Matheus Cunha
Matthijs de Ligt
Michael Carrick
Nemanja Matic
Newcastle
Női csapat
Norwich City
Noussair Mazraoui
Ole Gunnar Solskjaer
Omar Berrada
Patrick Dorgu
Paul Pogba
Paul Scholes
Pénzügyek
Phil Jones
Phil Neville
Pletykák, átigazolások
Podcast
Premier League
Ralf Rangnick
Raphaël Varane
Rasmus Højlund
Richard Arnold
Ruben Amorim
Ruud van Nistelrooy
Ryan Giggs
Scott McTominay
Senne Lammens
Sergio Reguilon
Sir Alex Ferguson
Sir Bobby Charlton
Sir Jim Ratcliffe
Sir Matt Busby
Sofyan Amrabat
Southampton
Stoke City
Sunderland
Swansea City
Szurkoló szemmel
Szurkolói klub
Tahith Chong
Taktikai mágnestábla
Tartalék csapat
Toby Collyer
Tom Heaton
Tottenham
Trófeabibliográfia
Tyler Fredericson
Tyrell Malacia
Utazás
Válogatottak
Victor Lindelöf
Visszhang
Watford
West Brom
West Ham
Willy Kambwala
Wout Weghorst
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |