Az akadémiai képzés megreformálása okozta Moyes vesztét

A skót menedzser kikerült a bizalom körébõl, amikor az akadémiai képzési rendszer megreformálásaként sokkal inkább a fizikumra helyezte volna a hangsúlyt a labdával való készségek fejlesztése helyett.


David Moyes saját maga vágott lyukat úgynevezett "biztonsági hálóján", amikor meg akarta változtatni a Vörös Ördögök akadémiai rendszerét.

 

Az idõ kerekét visszapörgetve 1989 szürke napjaihoz, amikor Sir Alex Ferguson jövõje az Old Traffordon a United menedzsereként alaposan megkérdõjelezõdött, a szurkolók pedig már eléggé a türelem hiányában voltak a lelátón, a skót menedzser háttérben végzett munkája az ifjúsági rendszer átalakításáért biztonságot nyújtott számára.

 

 

A mérkõzésekre kilátogató nézõk nagy része által nem látható módon Fergie ugyanis kipofozta a klub elhanyagolt ifjúsági politikáját és megfigyelõhálózatát.

 

Tanulva az Aberdeentõl való érkezése elõtti, a szomszéd Manchester City által 1986-ban éppen a United felett aratott Ifjúsági FA kupa gyõzelmébõl, illetve annak tapasztalatából, hogy a Maine Road gyakorlatilag az összes környékbeli tehetséget begyûjtötte, Ferguson készen állt arra, hogy a mérleg nyelvét újra a Vörös Ördögök felé billentse, mint a legvonzóbb célpont a helyi, futballozni vágyó tehetséges fiatalok számára.

 

Elcsábította, és a megfigyelõi hálózat fejévé tette Les Kershaw-t, az öregfiúkat, mint Nobby Stiles és Brian Kidd pedig az ifjúsági csapat edzõivé nevezte ki.

 

A Busby Bébik érájának szelleme újra megidézõdni látszott, amikor a United ismét átvette az uralmat Manchesterben, a 92-es osztály révén pedig az elsõ nyilvános sikert is learathatták, amikor a Leeds Unitedet legyõzve diadalmaskodni tudott az akadémiai csapat az 1993-as Ifjúsági FA kupában.

 

Létfontosságú eleme volt a rendszer sikerének, hogy az akadémiai csapat edzõi egy olyan stílust tanítottak meg a játékosokat, amelyet aztán a klub minden csapatában, értsd az U18-asoktól a felnõtt keretig, játszottak. A United stílusát oktatták számukra, és szívták magukba minden egyes napon.

 

Ezért volt tehát, hogy a Manchester United akkori vezetõsége, élükön az elnökkel, Martin Edwardsszal, illetve a többi igazgatóval, Sir Bobby Charltonnal, Maurice Watkinsszal, és Michael Edelsonnal egy pillantig se gondoltak annak lehetõségére, hogy menesszék Alex Fergusont a 80-as évek végén, dacára a pocsék bajnoki szereplésnek, és hogy a szurkolók a fejét követelték.

 

Az ifjúsági politika volt Ferguson védõhálója.

 

Sajnos úgy tudni, David Moyes nagy mértékben tépázta meg saját munkája biztonságát azzal a próbálkozásával, hogy a Manchester United következõ játékosgenerációja inkább atletikus legyen, mint aki jól bánik a labdával.

 

Számos, a fiatal játékosokkal együtt dolgozó stábtag nehezményezte ezt a fajta változtatást.

 

Moyes nem rendelkezett azzal a fajta védelmi hálóval, amelyet Sir Alex Ferguson kreált magának negyedszázaddal ezelõtt, amikor a dolgok nem úgy haladtak, ahogyan azt elvárták volna a klubnál.


MEN

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!