Robin jól érzi magát
Robin van Persie állítása szerint frissen érzi magát, miközben a holland nemzeti csapattal a világbajnokságra készül.
A csatár klubcsapatában nem játszott annyi tétmérkõzést, mint szerette volna, hiszen sérülések szabdalták fel a 2013/14-es szezonját. A pálya szélén töltött idõszak még akár elõnyére is válhat a támadó számára, aki komoly hatást akar kifejteni a nyár során. Robin elismeri, bár még nem teljesen éles térdésülésébõl felépülve, de biztos abban, hogy mire Brazíliába ér, tökéletes állapotban lesz.
"Jól érzem magam" - mondta van Persie a Guardiannak. "Mentálisan friss vagyok. Ha lejátszol egy teljes szezont, a végére elfáradhatsz, de friss vagyok, a térdem rendben, úgyhogy nagyon várom már."
"Száz százalékos vagyok, már csak egy teljes mérkõzésre van szükségem. Van három barátságos mérkõzésünk, míg az utolsó meccsemen 67 percet játszottam a Southampton ellen, így remélem, hogy kicsit többet tudok szerepelni."

Louis van Gaal válogatottjának csapatkapitányi posztját van Persie tölti majd be, a hollandok szeretnének idén elõrébb végezni, mint a 2010-es második hely, ezért a felállásban változások is lehetnek, 4-3-3-ról átállhat a gárda 3-5-2-re.
"Amikor sérülésébõl lábadozott, itt volt Hollandiában és eljött velem meccsekre" - mesélte van Gaal. "Beszéltem vele arról, a tervezett játékunk módjáról, ötleteimrõl, átbeszéltük ezeket, miközben néztük a meccseket."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 32 | 62 | 24 | +38 | 70 |
| 2 | Manchester City | 31 | 63 | 28 | +35 | 64 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 32 | 43 | 38 | +5 | 55 |
| 5 | Liverpool | 32 | 52 | 42 | +10 | 52 |
| 6 | Chelsea | 32 | 53 | 41 | +12 | 48 |
| 7 | Brentford | 32 | 48 | 44 | +4 | 47 |
| 8 | Everton | 32 | 39 | 37 | +2 | 47 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 32 | 43 | 37 | +6 | 46 |
| 10 | Sunderland | 32 | 33 | 36 | -3 | 46 |
| 11 | Bournemouth | 32 | 48 | 49 | -1 | 45 |
| 12 | Fulham | 32 | 43 | 46 | -3 | 44 |
| 13 | Crystal Palace | 31 | 35 | 36 | -1 | 42 |
| 14 | Newcastle | 32 | 45 | 47 | -2 | 42 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 32 | 32 | 44 | -12 | 33 |
| 17 | West Ham | 32 | 40 | 57 | -17 | 32 |
| 18 | Tottenham | 32 | 40 | 51 | -11 | 30 |
| 19 | Burnley | 32 | 33 | 63 | -30 | 20 |
| 20 | Wolves | 32 | 24 | 58 | -34 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ