A Van Gaal stáb: Frans Hoek
Széles körben elismert, mint az egyik legjobb kapusedzõ, aki képes a tehetségekbõl igazi klasszist faragni. Frans Hoek lehengerlõ filozófiával rendelkezik azt illetõen, hogy miként kell a nagy ugrás elõtt álló és már stabilan teljesítõ játékosokkal bánni.
Az innovátor és tanár jelzõk is jól illenek a holland szakemberre, aki a '90-es évek közepétõl az UEFA technikai tanácsadójaként dolgozott, emellett pedig Louis van Gaal bizalmas kollégája, akivel sikeresen együtt dolgozva kijuttatták a holland válogatottat a 2014-es brazíliai világbajnokságra, mindezt veretlenül elérve.
Edwin van der Sar, a Manchester United történetének valaha volt egyik legjobb kapusa, Hoektõl tanulta meg a szakma alapjait az Ajaxnál, de mellett még olyan játékosok sajátították el tõle a kapusposzt csínját-bínját, mint Vitor Baia és Victor Valdes, akik nem mellesleg szemmel látható fejlõdésen mentek keresztül keze alatt.
A hazaadás szabályában 1992-ben beállt változások szeizmikus mozgásokat indítottak be a kapusok szerepét illetõen, ez pedig a hoorni születésû edzõ számára megnyitotta az utat, hogy letegye névjegyét a szakmában.

"Mára a kapusok feladatai sokkal inkább a labdával való mozgáshoz kapcsolódnak, sem mint a labda nélkülihez" - mondta.
"A kapusoknak sokkal jobban kell integrálódniuk csapatuk játékába. Együtt kell teljesíteniük a csapatukkal az ellenfelek ellen, és mindenre fel kell készülniük."
A csapat többi tagja által követett taktikai utasítások elsajátítása kulcsfontosságúvá vált a kapusok képzésekor, Hoek tanítási gyakorlata pedig pontosan erre fókuszál, azon belül is az egyéni munkára, amellyel biztosra mehetünk, hogy David de Gea szerepe a csapaton belül még a korábbiaknál is fontossabb lesz.
"Ez a jövõ útja. A kapus részét képezi csapata taktikájának, így többé már nincs elizolálva a csapat többi részétõl. Vele az edzések sokkal inkább hasonlítanak egy éles mérkõzésre. Nem csak gyakorló lövésekkel kell megküzdened" - mondta Hans-Jörg Butt, aki a Bayern Münchennél együtt dolgozott Hoek-kal.
12 év hazájában, Hollandiában az FC Volendam színeiben eltöltött kapusévet követõen Hoek igazán impresszív karrierépítésbe kezdett edzõként, amely során önéletrajzába olyan csapatok neveit írhatta be, mint az Ajax, a Barcelona, Lengyelország válogatottja, és a Bayern München, emellett olyan neves szakemberekkel dolgozhatott együtt Van Gaal mellett, mint Sir Bobby Robson, Jose Mourinho és Leo Beenhakker.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |