Yorke nagy igazolásokat sürget
Dwight Yorke szerint a Manchester Unitednek agresszív költekezésbe, és legalább hat-hét nagy névvel való erõsítésbe kell kezdenie ahhoz, hogy visszatérhessenek a top négybe a következõ szezonban.
Az elõzõ nyári átigazolási idõszakban a Vörös Ördögöknek csak Marouane Fellainit sikerült leigazolniuk, õt is csak a transzferablak lezárultának napján, idén azonban ezt a sokat idézett blamát már biztosan elkerülik, ugyanis már júniusban sikerült bejelenteniük Ander Herrera és Luke Shaw érkezését körülbelül 60 millió font összértékben.
Mellettük az új menedzsert, Louis van Gaal-t többek között olyan játékosokkal is szóba hozták, mint William Carvalho, Angel Di Maria, Memphis Depay és James Rodriguez, miután a keret megerõsítése elengedhetetlenné vált a David Moyes irányítása alatt egészen a Premier League 7. helyéig süllyedõ együttesnél.
A Sky Sports szakértõjeként dolgozó egykor United-játékos, az 1999-es Triplázás egyik nagy hõse, Dwight Yorke szerint elengedhetetlen, hogy a manchesteriek nagy beruházásokba kezdjenek, ha szeretnék újra esélyessé tenni magukat a Bajnokok Ligájában való szereplésre.

"Tudjuk, hogy van hat-hét olyan játékos, akiket megpróbálnak leigazolni, és eddig azt láthattuk, hogy a Manchester United agresszíven a zsebéhez nyúlt, hogy megerõsítsék keretüket" - kezdte az egykori trinidadi válogatott támadó.
"De erre szükségük is van. Az elõzõ szezon egy kisebb fajta katasztrófa volt a Manchester United számára ebbõl a szempontból, és szerintem tovább már nem engedhetik meg maguknak, hogy leszakadjanak a többiek mögött."
"Nem tudták magukat kvalifikálni a Bajnokok Ligájába, és még a Premier League bajnoki címéért harcoló csapatok közelében sem voltak."
"Ez egy hatalmas csalódás, és ahhoz, hogy fel tudd venni a versenyt az olyan csapatokkal, mint a City, a Chelsea vagy a Liverpool - akik láthatóan nem riadnak vissza attól, ha költekezniük kell - akkor a zsebedbe kell nyúlnod és fizetned."
"Jelen pillanatban egyértelmûen látszik, hogy a Manchester United ezt teszi."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 32 | 62 | 24 | +38 | 70 |
| 2 | Manchester City | 31 | 63 | 28 | +35 | 64 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 32 | 43 | 38 | +5 | 55 |
| 5 | Liverpool | 32 | 52 | 42 | +10 | 52 |
| 6 | Chelsea | 32 | 53 | 41 | +12 | 48 |
| 7 | Brentford | 32 | 48 | 44 | +4 | 47 |
| 8 | Everton | 32 | 39 | 37 | +2 | 47 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 32 | 43 | 37 | +6 | 46 |
| 10 | Sunderland | 32 | 33 | 36 | -3 | 46 |
| 11 | Bournemouth | 32 | 48 | 49 | -1 | 45 |
| 12 | Fulham | 32 | 43 | 46 | -3 | 44 |
| 13 | Crystal Palace | 31 | 35 | 36 | -1 | 42 |
| 14 | Newcastle | 32 | 45 | 47 | -2 | 42 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 32 | 32 | 44 | -12 | 33 |
| 17 | West Ham | 32 | 40 | 57 | -17 | 32 |
| 18 | Tottenham | 32 | 40 | 51 | -11 | 30 |
| 19 | Burnley | 32 | 33 | 63 | -30 | 20 |
| 20 | Wolves | 32 | 24 | 58 | -34 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ