Erõs keret utazik az amerikai túrára
Hivatalosan is bejelentették a Manchester United részérõl a 2014-es felkészülési túra keretének összetételével kapcsolatos részleteket. Az Egyesült Államokban rendezendõ túrán számos új arc is felfedezhetõ lesz, indulás július 18-án.
Gyakorlatilag egybõl, a 2014-es világbajnokság zárását követõen csatlakozik majd újdonsült csapatához Louis van Gaal, és mindvégig a Vörös Ördögök mellett lesz a 2014-es felkészülési túra során, így már õ ülhet az elsõ, Los Angeles Galaxy elleni összecsapáson is a kispadon, amelyet július 23-án rendeznek majd a Rose Bowl Stadiumban a Chevrolet Cup keretén belül.
A Manchester United számos, nyáron Brazíliát megjárt játékosa is ott lesz az elsõ pillanattól kezdve a túrán, úgy mint Wayne Rooney, Juan Mata, David de Gea és Shinji Kagawa.
Az ismerõs arcok mellett azonban újak is edzésre jelentkeznek majd, hiszen a két új igazolás, Ander Herrera és Luke Shaw is az utazó keret része lesz, és így be is mutatkozhatnak új kenyéradójuk színeiben. A végsõ keret július 18-ig nem kerül megerõsítésre, azaz addig a napig, amikor a csapat elindul az Államokba. Talán a manchesteriek néhány fiatal játékosa is részese lehet az utazó csapatnak, ugyanis a világbajnokságon a csoportkörnél tovább jutó játékosok esetében csak késõbb lesz bejelentés a túrán való részvételük mikéntjét illetõen.
Az LA Galaxy elleni nyitómérkõzést követõen a United az International Champions Cup-on (ICC) vesz majd részt, ahol az AS Romaval Denverben (július 26.), az Internazionalevel Washington DC-ben (július 29.), míg a Real Madriddal Michinganben (augusztus 2.) mérkõzik majd meg a Van Gaal-legénység. Ha a Unitednek sikerül majd kivívnia a továbbjutást csoportjából, akkor augusztus 4-én játszik majd a döntõben a másik csoport legjobbjával Miamiban.
Túrájuk során szinte végig rekordméretû közönség elõtt játszhat majd a húszszoros angol bajnok, ezek közül is kiemelkedik majd a Real Madrid elleni mérkõzés, amelyet biztosan teltház elõtt játszanak majd Michinganben, a túra állomásainak legnagyobb befogadóképességû stadionjában.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |