Az Adidas happolta el a Unitedet?

A Nike kedden jelentette be, hogy nem fogja megújítani 13 éves szerzõdését a Manchester Uniteddel, mivel nem arányosan kedvezõek mindkét fél része a feltételek.


Még ez év márciusában arról szóltak a hírek, hogy a United és a Nike rögzítették az új, 600 millió fontos világrekordnak számító szponzori megállapodás részleteit. Kedden viszont, az amerikai sportszergyártó arra hivatkozva nem hosszabbított, hogy indokolatlanul magas összeget kér a United.

 
A Financial Times mai jelentésébõl pedig az derült ki, hogy az Adidas egyszerûen ráígért a Nike ajánlatára.
 
Az üzleti lapok határozottan állítják, hogy  a Warrior is intenzív érdeklõdést mutatott, ám õk sem tudták felvenni a versenyt az Adidas ajánlatával, mely 10 év alatt 750 millió fonttal vastagítaná a Vörös Ördögök számláját.
 
 
Markus Bumann az Adidas futball szakcsoportjának igazgatója, ma reggel a  Bloomberg TV üzleti hírcsatorna mûsorában arról beszélt, ha ilyen hatalmas verseny folyik két rivális sportszergyártó között, akkor a szponzorálási lehetõség megszerzése sohasem lehet indokolatlanul drága.
 
"Azt hiszem, ahogy az élet minden terültén úgy a sportban is a versengés arra inspirál mindenkit, hogy egyre jobb és jobb legyen. Néha szükség van arra, hogy egy új szemszögbõl, egy újabb oldalról közelítsük meg a dolgokat. Az hiszem a változás, az újdonság, mind a sportszergyártóknak, mind a fogyasztóknak, mind a futballistáknak nagy elõnyére szolgál majd, így az erre fordított összeg sem lehet indokolatlanul magas."
 
 


businessinsider.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!