Van Persie és a jól megérdemelt pihenés
A Manchester United csatára, Robin van Persie nagy örömmel vág bele nyaralásába azt követõen, hogy Hollandiával egészen a legjobb négyig jutottak a világbajnokságon.
Van Persie a hollandok hét Brazíliában lejátszott mérkõzésébõl hatszor kezdõként lépett pályára, és végül négy találattal járult hozzá ahhoz, hogy Louis van Gaal együttese bronzéremmel zárja a tornát. Ezek a statisztikák pedig csak még lenyûgözõbbé válnak, ha hozzátesszük, hogy a támadó a 2013/2014-es szezon végét kénytelen volt kihagyni térdsérülése okán.
Dél-Amerikából hazarepülve Robin most azon lesz, hogy feltöltse a totálisan kimerült energiaforrásait, miközben klubtársai, immáron csak egykori szövetségi-kapitánya, Louis van Gaal vezérletével az Amerikai Egyesült Államokban túráznak majd, hogy felkészüljenek a következõ idényre.
"Szükségem van a három hetes szünetre" - kezdte Van Persie újságírók kérdésére.
"Nagyon kemény menet volt számomra a világbajnokság. Minden egyes mérkõzésen kiadtam azt, ami bennem volt. Ennyi volt - egy csepp erõm se maradt. Nagyon keményen dolgoztunk a tornán és most pedig olyanok vagyunk, mint egy végtelenül kifacsart citrom."

Van Gaal, aki csak két szabadnapot engedélyezett maga számára, mielõtt munkába állna a Vörös Ördögöknél, nagy elismeréssel beszélt válogatottja csapatkapitányi tisztjét ellátó játékosáról, illetve kitért arra is, hogy egyik legfõbb bizalmasa a játékosok között miért érdemel pihenõt.
"Szinte teljesen újraépítettük Robint a világbajnokság elõtt" - kezdte a 62 éves szakember.
"Ha figyelembe vesszük, hogy milyen messzirõl ért el idáig, és mit ért el, akkor csakis a legnagyobb szuperlatívuszokban lehet róla beszélni, és nem lehet felróni számára, hogy kifáradt."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |