A Vörös Ördögök örülnek, hogy jótékonykodhatnak
Jonny Evans és Ryan Giggs szerint a felkészülési túrák egyik leghasznosabb és legélvezetesebb része az, hogy lehetõségük van részt venni olyan programokon, amelyeket a Manchester United alapítványa szervez.
Az alapítványi események fontos kellékei egy ilyen túrának és az idei év sem kivétel ez alól. A keret számos tagja tapasztalt már ezen a téren is és már láthatták azt a fantasztikus munkát, amivel a jótékonykodás segíteni tud az embereken.
Az Aon által támogatott idei túrán is idõt szánnak majd a játékosok arra, hogy segítsék az alapítvány munkáját, amit minden játékos nagyon szeret csinálni.
"Részt venni a túrán az alapítvány munkájában olyan valami, amit a srácok élvezettel tesznek" - mondta Giggsy. "Bármerre is jársz a világban, a szegénység és betegség különbözõ fokaival találkozol, gyerekek szenvednek, ám hatalmas, ahogy képes vagy hatni rájuk - mindegy, hogy betegek vagy szegénységben élnek."
"Amikor mosolyt látsz az arcukon, az emlékeztet arra, milyen szerencsés is vagy valójában, és ez a munka határozottan nagy részét képezi a túráinknak."
.jpg)
Evans egyetértett és hozzátette: "Az alapítványunk elképesztõ mennyisû, csodálatos munkát végez és nem hiszem, hogy az emberek igazán értékelik, mennyi erõfeszítést is tesznek ebbe. Játékosként csak épp egy keveset teszünk ebbe a munkába, de õk otthon és a túra során is hosszú órákat dolgoznak."
"Olyan része ez a túrának, amiben minden játékos részt akar venni és nagyszerû dolog az, hogy valami módon mosolyt tudunk csalni az emberek arcára."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |