ManUtd.com
McCarthy: Izgalmas, hogy részese lehetek a United újjászületésének
Az egykori csatár, Benni McCarthy készen áll, hogy segítse Erik ten Hag munkáját, amivel a Manchester United teljesen más képet festhet majd magáról idén az előző szezonhoz képest.
Martinez a középpályán is bevethető lehet
A The Debate eheti részében a Manchester United legújabb igazolásáról, Lisandro Martinezről volt szó.
McClaren: Nagyszerű érzéseim vannak a csapat kapcsán
A Manchester United másodedzője, Steve McClaren dicsérte a Vörös Ördögök keretét, amiért már most sikerült magukévá tenniük Erik ten Hag módszereit.
Heaton izgatott, hogy együtt dolgozhat Martinezzel
A Manchester United kapusa, Tom Heaton izgatottan várja, hogy Lisandro Martinez milyen hatással lesz a csapatra hosszú távon, miután a Rayo Vallecano elleni találkozón már az argentin is pályára léphetett.
Ten Hag magyarázata McCarthy érkezésére
Erik ten Hag betekintést engedett abba, miért erősítette meg a Manchester United edzői stábját Benni McCarthy-val.
Eriksen jó vibrálást érez a Unitednél
Christian Eriksen elégedett volt azzal, ahogy a Rayo Vallecano ellen az Old Traffordon való bemutatkozása zajlott a Manchester United játékosaként, amelyet követően a csapaton belüli optimizmust emelte ki.
Ten Hag szerint csapata készen áll majd a bajnoki rajtra
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag elégedett volt a Rayo Vallecano elleni teljesítmény szintjével, ugyanakkor látja azt, hogy további fejlesztésekre van szükségük, mielőtt a Premier League nyitófordulójában megmérkőznének a Brighton csapatával.
Hivatalos: Benni McCarthy csatlakozik az edzői stábhoz
A Manchester United menedzserének, Erik ten Hagnak tovább bővült a háttércsapata azzal, hogy Benni McCarthy-t kinevezték az első csapat edzőjévé.
Ten Hag: Ronaldo ott lesz a Rayo elleni meccsen
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag megerősítette, hogy Cristiano Ronaldo tagja lesz a Rayo Vallecano elleni meccsnapi keretnek.
Csapathírek az Atletico elleni meccs előtt
Christian Eriksent és Lisandro Martinezt is láthatják majd a szurkolók a szombati, Atletico Madrid elleni barátságos mérkőzésen, melyet Oslóban rendeznek meg.
McClaren izgatott visszatérése miatt
Steve McClaren, a Manchester United segédedzője elárulta, hogy nagyon izgatott, hogy két évtizednyi távollét után visszaért a klubhoz.
Martinez első Unitedes interjúja
Lisandro Martinez érkezését végre hivatalosan is bejelentették a Manchester United részéről.
Megvan Martinez és Eriksen mezszáma
Hivatalosan is bejelentették, hogy a klub két legújabb játékosát hányas mezszámmal láthatjuk majd a következő szezonban.
Lisandro: Ten Hag nagyon fontos számomra
A Manchester United legfrissebb igazolása, Lisandro Martinez elmondása szerint döntésében, hogy a klubhoz igazol, nagyon nagy szerepet játszott az, hogy újra együtt dolgozhasson Erik ten Haggal.
Martinez tűzben ég
Lisandro Martinez, miután az Ajaxtól a Manchester Unitedbe igazolt azt nyilatkozta, hogy mindenért harcolni fog, érzi a tüzet magában és már alig várja, hogy elkezdje pályafutását a Vörös Ördögöknél.