WBA kipipálva, kiszenvedtük...

Akik el voltak ájulva a City feletti gyõzelemtõl, láthatták most, nem minden meccsünkön fogunk gálázni. Sajnálatos, de továbbra is visszaállunk egy gólos vezetésnél saját kapunk elé, mint akik jól végezték dolgukat.

De Gea: vajon meddig röhögtetjük még magunkat Daviddel? Két tétmeccsen kaptunk három gólt, mindegyikben benne volt. Most is kapott egy potyát, ráadásul erre azt sem lehet mondani, hogy bivaly erõs lövés volt, olykor erõsebben passzol 1-2 játékos a másikhoz. Egyszerûen borzalmasan lassú de Gea, reakcióideje még valahol Madridban rekedhetett, ez édes kevés angol focihoz. Jön a rangadók sora, védõink dõlnek ki és továbbra is de Geát fogja erõltetni Fergie ahelyett, hogy betenné Lindegaardot, aki nem fél kijönni, aki ha kijön, akkor ott nyoma is marad. David áll a vonalon, ha úgy dönt, kijön egy beadásra, simán lenyomták a fenébe. (Mellékesen megjegyzem azért a sporinak nem ártana fújni ilyenkor, mert öt és felesen belül kapus a védett személy.) Nyugodtan lehetne padoztatni, amíg össze nem szedi magát testileg, lelkileg, angolilag, utána bizonyíthatná tehetségét, mert ez egyelõre óriási bukta. Az még oké, hogy azért véd minden meccsen 1-2-3-szor, de amíg ilyen potyákkal hozza ránk az ellenfelet, addig majdhogynem  minden más védés kötelezõ lenne. Nagyon jó, hogy Ferguson odament sszünetben, megpaskolta a fejét, mondván üdv az angol fociban, de még hányszor fogja így üdvözölgetni? Eddig megmentették a hátsóját a csapattársak, de nem mindig lesz ez így. Vagy szedje magát össze és drasztikus javulást mutasson, vagy Lindegaardot a kapuba hétfõn! 5

Smalling: továbbra is azt mondom, maradjon az eredeti posztján. Az egy dolog, hogy jól elfut a szélen többször is, de 49 sikeres passzából 11 volt csak, ami elõre passz volt. Amikor elmegy szélen, nem adja be, megáll és visszajátsza az esetek 90%-ában. Nekem annyira nem jön be ez a jobb szélen erõltetés. Ráadásul meg lehet nézni, 9 rossz passzából mind olyan volt, ami elõre irányult. A gól elõtt nem tudott blokkolni, amit hibának mondanék, de ez nem jelenti azt, hogy az õ nyakába varrnám a gólt, mert ilyen labdát még Taibi vagy Roy is fogott volna. 6,5

Rio: hozott egy erõs átlagot, a sérülése sajnálatos, de nem meglepõ. Idén is elkezdõdött sajnos, ami évek óta jellemzi karrierjét. 6

Vidic: jóval több jutott neki a "talaj munkából", mint Ferdinandnak, becsúszott, labdát szerzett, sajnos a sérülés most õt is elkapta, reméljük nem tart sokáig. 6,5

Fabio: õ sem alkotott igazán maradandót, bár talán a kezdõ védelem legjobbja volt. Igaz, voltak hátul hibái (pl.: meccs végén Brunthoz fejelt, aki lõhetett), amiket megpróbált kijavítani egybõl, ez sikerült is többször. Reid lövésénél nagyot mentett fejjel szögletre, labdákat is szerzett, de azért õ ennél többre képes. 7

Nani: semmi extra, nagyon pontatlan volt, alig volt játékban, két nagy helyzetet lõtt fölé. 5,5

Cleverley: nem pörgött úgy, ahogy a City ellen, de a középpályán jó teljesítményt nyújtott. Volt labdaszerzése, becsúszott is, jó lesz õ nálunk. 7

Anderson: volt két pontatlan szöglete. Hogy miért írom ezt? Mert ezen kívül csupán két pontatlan passza volt 55 pontos mellett. Egészen kiváló volt ezen a téren, ráadásul 4-5 szép hosszú labdát is adott. Védekezéshez sokat tett több becsúszása is volt, jól játszott. 7,5

Young: a bal szélünk volt igazán aktív, ez látszik abból is, hogy sokkal többet volt játékban Young, mint Nani, vaéamint sokkal többet szabálytalankodtak az angol ellen, mint a túloldalon. Pontosságban azért van még mit javulnia, de beilleszkedett a csapatba már, ez látszik. Rooneyval nagyon megértik egymást, a csatár is szeret összejátszani vele, Fabiot többször nagyszerûen indította, jól játszott. Egy gólpassz ezen a meccsen is adatott neki, de sajnos elsõ gólja még várat magára, pedig Reid öngólja inkább Young érdeme volt, nagyon jól csinálta meg. 7,5

Rooney: olyan hatalmas nagy játékot nem láttam tõle, bár Younggal jól elvoltak, össze is hoztak egy gólt, de azon kívül vagy nem talált kaput, vagy blokkolták a lövését. Azért a gólja szép volt. 7

Welbeck: semmi veszélyt nem jelentett a kapura, ráadásul mezõnyben is minden harmadik labdája ellenfélhez ment. Nem róla szólt ez a meccs. 5,5

Cserék:

Evans: nagyon jó látni, hogy ismét remek formában van. Hajt hátul, bátran csúszik, fejel a tizenhatoson belül úgy, hogy nem félti magát és akkor is odamegy, ha az ellenfél lábbal próbálja elrúgni a labdát. Az pedig hab a tortán, hogy 18 pontos passza mellé egyetlen rossz passz sem párosul. 7,5

Berbatov: neki kellett volna kezdenie, a 25 perce alatt többet csinált, mint Danny elõtte. Sokkal pontosabb volt a fiatalnál, többször megjátszható.

Jones: hozta azt, amit kellett, azért az látszik, mennyire megértik egymást Chrisszel, amikor Phil elõbbre ment, Smalling azonnal zárt vissza a helyére és az ellenfél mikor egybõl visszatámadott ilyen esetben, nem ment be Phil középsõ posztba, hanem szélen próbált zárni. Lehet apróságnak tûnik, de ezzel sem csináltak káoszt a védelemben.

 

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!