Szegény embert az ág is húzza, avagy egy fiatal tehetség döcögõs indulása.


Kezdetét vette a szezon, és a legtöbb keselyû már meg is találta magának a bûnbakot. Vajon van innen kiút, és elbírja ezt a terhet de Gea, vagy eltûnik a süllyesztõben?


Elõször is szeretném leszögezni, hogy akárki jött volna Van der Sar helyére, senki sem tudná betölteni azt az ûrt, ami utána keletkezett. Évek óta a legbiztosabb teljesítményt nyújtó kapus, aki a világ legjobbja volt posztján még 40 évesen is.
Dobálóztak a nevekkel a sajtóban, ment a találgatás, majd meglepetésre egy tejfölösszájú kapta meg a lehetõséget.
Ekkor jött minden oldalról az össztûz. A sajtótól már-már megszokhattuk, hisz sehol nincs annyi dögkeselyû a szakmában, mint Angliában. Ám hogy sok szurkoló már elõre borítékolja a bukást az meglepõ volt. Persze itt is a sajtó volt nagyrészt a hibás, hisz mindenféle névvel dobálóztak, pl Neuer-éval. Természetesen a sok divatdrukker õrjöngve követelte a német hálóõrt a fórumokon. Persze lusták voltak utánaolvasni, hogy fritz barátunk sose volt opció, hisz Németországban akart maradni, és már jóideje tényként kezelték a Bayernbe igazolását.
 
Másrészt az ellenfelek is elkezdték szépen pakolni a terhet fiatal kapusunkra, hisz úton útfélen nyilatkozott mindenki. Petr Cech - aki hasonló korban igazolt a szigetországba - ’kétségeit’ fejezte ki, és elindult a lelki hadviselés.
Lehetett tudni, hogy a legkisebb hibáknál rá fognak ugrani és darabokra szedik. Mint azt már tudjuk, ez meg is történt. Mást sem lehet olvasni a sajtóban, vagy a fórumokon mint kételkedést és türelmetlenkedést.
 
Még szerencse, hogy nem a sok fórumtroll dönt, hisz akkor már 15 új igazolásunk lett volna ezen a nyáron és a világ minden pénzét elköltöttük volna.
 
Az embereknek azt kéne megérteni, hogy egyrészt Edwin helyére jelenleg senki nem méltó, másrészt pedig a kapusposzt a leghálátlanabb poszt. Évek óta vagyunk tele közepes mezõnyjátékosokkal, akik meccsrõl meccsre alibiznek. És itt nem a Djemba-Djemba szerû NB1-es focistákra gondolok, hanem olyanokra akik még akár most is itt rúgják a bõrt.
Persze mindenki máshogy látja a dolgokat és lehet itt vitatkozni a játékosok képességein. De Anderson pl több mint 130 meccsen van túl, és 2 kezemen meg tudnám számolni hányon játszott igazán jól. Nani még 3 év után is nyújt olyan teljesítményt (elég a West Brom ellenit nézni) hogy legszívesebben a tarcsik közé számûzné minden jóizlésû MU szurkoló.
Sorolhatnám még, de a lényeg nem változik. Ezeken a posztokon el lehet alibizni, és nem ugrik rád a sajtó ha egy meccsen 10-bõl 10 lasztival alibipasszt csinálsz, melybõl egyik se megy 3 méterrel messzebb lévõ társnak. Ha eladja a labdát, pedig max nem lesz 100% os a mutatója, na bumm.
 
Rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem. Miért kell 2-3  meccs után a fejét követelni, egy 20 éves tehetségnek kikiáltott játékosnak? Miért nem lehet türelmesnek lenni? Mibõl gondolják egyesek, hogy akármelyik másik kapus jobb lenne? Ha egy másik kapus nem Long lövésébõl kapta volna a gólt, hanem az elõtte lévõ helyzetbõl (melyet mellesleg de Gea nagyon szépen védett), akkor vajon õt is hibáztatnák? Miért gondolják sokan, hogy Lindegaarddal nem lenne gond a kapuban? Felkészülés alatt olyan hatalmas védései nem voltak, de nem õ tehet róla, hisz gyenge csapatok ellen játszottunk. Lassan 7 hónapja van nálunk, szerintem Sir Alex tökéletesen fel tudta mérni a képességeit és ha biztos lett volna benne, akkor nem igazolt volna mást elsõszámú hálóõrnek. Nem véletlen õ az, aki a csapatot ide jutatta, és ilyen eredményeket ért el. Természetesen õ is tévedhet, és volt is már erre példa.
 
A probléma tehát hogy hiába nyújtottunk eddig 100% os teljesítményt az elmúlt 2 meccsünkön, mégis csak a bûnbakot keresik az emberek. Elkezdtem írni egy osztályzást is a West Bromwich elleni meccsrõl, és megmondom õszintén félbehagytam. Mert értékelhetetlen volt szinte az egész csapat. Egy, azaz 1 darab kapura lövésünk volt 90 perc alatt, egy nem túl acélos csapat ellen. A csapatjátéknak, amit 1 héttel hamarabb láthattunk, még csak nyoma se volt. A védelembõl sorra dõltek ki az emberek, de amíg majdnem a legjobb sorunk játszott, sem volt túl acélos a hátsó alakzatunk. A középpálya kreativítása egy süket zeneszerzõével ért fel. A felkészülési idõszak alapján fellegekbe emelt Welbeck gyakorlatilag semmit nem csinált.
De ez nem azt jelenti hogy nem jó játékos, vagy nem lesz jó játékos. Egyszerûen fiatal és idõ kell neki, pedig õ már nem ma kezdte angliai karrierjét.
 
Nagyon elkanyarodtam, de a lényeg az, hogy az emberek megtanulhatnának egy kicsit türelmesebbek lenni mindenkivel. Nem kell senkit 1-2 meccs után temetni. Ha vki nem akar csalódni, akkor nyugodtan szurkoljon a Barcának hisz mostanában csak bevált sztárokat vesznek 30M-nál drágábban, így csalódni nem igazán lehet bennük.
De nekem személy szerint sokkal jobban tetszik a Fergie féle átigazolási politika, aki bár nem keveset fizet, de a világ legtehetségesebb játékosait hozta a csapathoz, még szinte pelenkás korban. Elég csak Rooney, Ronaldo nevét megemlíteni akik világsztárokká nõtték ki magukat. És akkor még nem is említettem az olyan jelenlegi tehetségeket, mint Smalling vagy Jones vagy akár Hernandez, akik még rengeteg címet fognak itt nyerni.
 
Zárszónak csak annyit mondanék, hogy ha Sir Alex több mint 20 év után is képes bízni a fiatalokban, akkor tessék egy picit a szurkolóknak is türelmesebbnek lenni, és drukkolni hétrõl-hétre. Nehéz elsõ fordulón vagyunk túl, de több ellenlábassal ellentétben, mi legalább 3 ponttal kezdtünk, és most csak ez számít. A többi miatt majd késõbb fájjon a fejünk.

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!