Kompany: Az Ördögökben újra ég a tûz

A Manchester City kapitánya szerint a Vörös Ördögökben újra megtalálható a vágy, a gyõzni akarás és hiszi azt, hogy minden erejüket felõrlik majd annak érdekében, hogy a mai derbin a város vörös felében maradjon mindhárom pont.


A City magabiztosan léphet pályára az Old Traffordon ma, hiszen az utóbbi 5 derbin õk gyõzedelmeskedtek. [Ezzel Premier League rekordot is állítottak fel: az elsõ olyan csapat, akik zsinórban 5 találkozón legyõzték a United-ot]

 

A 29 éves hátvéd a Football Focus-nak elmondta, Louis van Gaal fiai a maximumot fogják nyújtani annak érdekében, hogy megtörjék ezt a sorozatot.

 

"Az utóbbi alkalmakkor azt éreztem, hogy mi jobban akartuk [a gyõzelmet] és ezzel mély sebet ejtettünk bennük, úgyhogy most már õk is legalább annyira vágynak rá, mint mi" - mondta a belga.

 

 

"Behúzták a Liverpool elleni meccseiket, ami rettentõ jelentõséggel bír számukra, azonban nekünk ez a legfontosabb mérkõzés, ami mindenek felett áll."

 

Csapata jelenleg a negyedik helyen áll, csupán egy ponttal lemaradva a United-tól és legutóbbi 7 mérkõzésük során csupán kétszer tudtak nyerni, ezzel nagyjából a bajnoki cím megvédése is köddé vált.

 

A Unitednak legutóbb még Sir Alex Ferguson alatt sikerült elhódítania a Premie League trófeát 2013-ban, tavaly pedig csupán hetedik helyen végeztek David Moyes vezénylete alatt.

 

Nem volt könnyû kilábalni ebbõl a helyzetbõl, de 150 millió font elköltése, illetve Louis van Gaal munkába állása révén a csapat újra a top négybe verekedte magát és ha így folytatják, jövõre már a Bajnokok Ligájában is szerepelni fognak.

 

 

"Eddig azt hittem, hogy a mi csapatunk a nagy költekezõ, de az idõk változnak" - mondta Kompany.

 

"Jó játékosaik vannak, tapasztalt menedzserük és egy komoly múlttal rendelkezõ csapatban játszanak. Mindenki tudta, hogy nem tarthat túl sokat a botladozásuk, hanem újból dominálni fognak."

 

"A bajnokság sokkal szorosabb lett, amióta õk megnyerték és szerintem csak egyre erõsödni fog a mezõny. Nem hiszem, hogy a közeljövõben teljesen uralni tudná egy csapat a bajnokságot, legalábbis mérföldekkel nehezebb lesz számára, mint eddig bárkinek."

 

Átlagéletkor tekintetében is szépen vannak a City játékosok, hiszen legutóbbi mérkõzésük [Crystal Palace elleni 2-1-es vereség] során 29 és 6 hónap volt ez az érték, azonban a kapitány kizárja azon találgatásokat, miszerint a fáradtság eredményezte a bajnokok jelenlegi gyenge formáját.

 

 

"2006-ban a világbajnokság gyõztese [Olaszország] volt a torna legöregebb csapata. A helyzet az, hogy az emberek mindig magyarázatot próbálnak adni a történtekre és ez tûnik a legkézenfekvõbb oknak számukra. Jövõre ha újból hozni fogjuk a mérkõzéseinket, majd azzal magyarázzák, hogy sok tapasztalattal rendelkezünk. Ez teljes mértékben irreleváns."

 

A Kékek menedzsere, Manuel Pellegrini szerint csapata csupán egy hullámvölgybe került, ennek semmilyen különleges oka nincs.

 

"Az edzéseken érzed, hogy mikor van a csapat mögötted és dolgoznak keményen. Egybõl visszajelzést kapsz általuk arról, hogy jól végzed-e a dolgodat" - nyilatkozta a chilei.

 

"Ha engem kérdeznek, egyáltalán nem félek - karrierem során soha nem voltam gyáva és most sem félek."


BBC Sport

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!