Woodward: Depay megszerzése csak a kezdet volt
A Manchester United ügyvezetõ-igazgatója, Ed Woodward szerint Memphis Depay csak az elsõ fecske volt, ami a klub nyári átigazolásait illeti.
Woodward biztosította a szurkolókat arról, hogy a keret rendelkezni fog a szükséges mélységgel ahhoz, hogy a következõ szezonban harcban legyenek a Premier League, a Bajnokok Ligája és a hazai kupasorozatok trófeáiért.
"A keret egyértelmûen elég mély lesz ahhoz, hogy a jövõ évben minden fronton harcban állhassunk a végsõ gyõzelemért. Ahogy mindig, ez együtt fog járni bizonyos játékosok érkezésével és távozásával, azonban ez még nincs kõbe vésve" - kezdte.
"Elégedettek vagyunk a Louis van Gaal menedzser irányítása alatt elért fejlõdéssel. Két mérkõzéssel a bajnokság vége elõtt, jó pozícióban vagyunk ahhoz, hogy a legjobb négy között végezzünk a Premier League-ben, és ezzel együtt a következõ szezonban visszatérhessünk a Bajnokok Ligájába."

"A nyári átigazolási szezon átigazolási politikáját illetõen már elkezdtük megvalósítani terveinket, a múlt hét folyamán pedig már be is jelenthettük, hogy Memphis Depay, akit Európa egyik legtehetségesebb fiatal játékosának tartanak, jövõre csatlakozik a csapatunkhoz."
"Úgy tervezzük, hogy újra aktívak leszünk a piacon, de még túl korai átigazolások, vagy bérek kapcsán nyilatkoznunk jelenleg."
"Ahogy a következõ szezonra gondolunk, futball szempontjából azt várjuk, hogy minden sorozatban trófeákért legyünk harcban, kereskedelmi oldalról pedig izgalommal töltenek el minket a további növekedés lehetõségei, köztük az adidasszal kötött 10 éves együttmûködésünknek elsõ éve."
"Magabiztosak vagyunk az üzleti tevékenységünk jövõjét illetõen. Kereskedelmi bevételeink évrõl-évre emelkednek, a 2015-ös üzleti évben az adózás elõtti eredményünk pedig a 90-95 millió fontról 103-110 millió fontra tudtuk emelni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ed Woodward
Pénzügyek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló