Átigazolási Center - június 11.

A héten megkezdõdött a hivatalos átigazolási szezon, ám számos esetben a hivatalos bejelentésekre még lehet, hogy várni kell, mivel Európa-bajnoki selejtezõk és Copa Amerika is zajlik a napokban. Lássuk, hogy a mai nap folyamán kikrõl pletykálnak a lapok.


Bastian Schweinsteiger: A német válogatott játékos a Sports Bild szerint szívesen játszana Louis van Gaal irányítása alatt. Karl-Heinz Rummenigge azt mondta, hogy csak abban az esetben szándékoznak megválni a 30 éves játékostól, amennyiben azt maga Bastian kéri a klubtól.

 

(Szalai Attila rajza)

 

Nicolas Otamendi: A játékos Twitterén borzolta a szurkolók kedélyeit azzal a képpel, melyen Marcos Rojoval szerepel, a kép fölött pedig a "Jövõre a Unitedben Marcos?" mondat szerepel. Már május második felében sokat lehetett olvasni és hallani is arról, hogy az argentin védõt a United kivásárolná jelenlegi szerzõdésébõl és õ nyitott is volna a váltásra. A transzfer pikantériáját az is növeli, hogy válogatottbeli csapattársai közül Marcos Rojo és Angel di Maria is a Vörös Ördögök csapatát erõsítik, valamint a Uniteddel szintén egyre többet összeboronálják az argentin támadót, Gonzalo Higuaint is.

 

 

Hugo Lloris: A 90min.com információi szerint a Spurs hálóõre azt nyilatkozta, hogy nyitott a váltásra és örömmel csatlakozna a Bajnokok Ligájá küszöbén álló Manchester Unitedhez. Sajnos egyre több és erõsebb a híresztelés arról, hogy a Blankók végül sikerrel járnak és De Gea távozni fog az Old Traffordról. A szurkolók egyre többet adnak hangot azon véleményüknek, hogy mostmár mindegy hogyan lesz, csak kerüljön pont az ügy végére.

 

 

Mario Mandzukic: Az ESPN szerint a United az egykori Bayern csatárt szeretné megszerezni az Atletico Madridtól. A 29 éves horvát játékos azután került képbe, hogy a Realnál kijelentették, hogy Benzema nem eladó. Mandzukic mellett azért még szép számmal merültek fel támadók nevei, többek közt Cavani és Higuain is a lehetséges célpontok között van.

 

 

Christian Benteke: Az Aston Villa belga származású válogatott csatára a Mirror információi szerint szerzõdést hosszabbít klubjával. A támadót már többször hírbe hozták a Uniteddel és a szerzõdéshosszabbítás lehet akár arra is ürügy, hogy a Villa többet kapjon a játékosért, ha az eligazol. A 24 éves gólvágó egyébként kiváló opció lehet Louis van Gaal csapata számára, mivel Rooney mellett úgy néz ki, hogy csupán James Wilson marad a Vörös Ördögök támadója a nyár végére.

 

 

Nathaniel Clyne: A Telegraph úgy tudja, hogy a Szentek jobbszélsõ védõje visszakerül a United célkeresztjébe, miután Dani Alves közölte, hogy további egy évre a Barca játékosa marad. A fiatal angol védõ lehet, hogy jobb megoldás is volna az újjászületõben lévõ Vörös Ördögök számára, hogy még a legjobb évei bõven elõtte állnak.

 

 

Roberto Firmino: Az ESPN szerint a United megegyezett a Hoffenheim csapatával, akik 18 millió euró ellenében elengedik brazil játékosukat. A középpályás csupán csak 23 éves, 2011 óta tagja a Hoffenheim csapatának, ahol 135 mérkõzésen 40 gólt szerzett.

 

 

Leonardo Bonucci: A squawka.com szerint a Manchester United érdeklõdik a Juventus védõje iránt. A United számára mindenképp elsõdleges cél kell legyen a nyár folyamán, hogy védelmét rendbe szedje. A Juve 28 éves olasz válogatott védõje a bajnokság során csapattársaihoz mérten is kiemelkedõen teljesített posztján.

 


Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!