U18: Newcastle 3-2 United
Hiába talált be Marcus Rashford és Zachary Dearnley is, ez is kevésnek bizonyult a Manchester United pontszerzéséhez a Newcastle ellen lejátszott bajnoki találkozón.
A Vörös Ördögök az elsõ három fordulóban hét pontot gyûjtve a 7., míg vendéglátójuk csupán egy pontot gyûjtve a 11. helyrõl várta a találkozót.
Nagyjából három év telt el, hogy James Walson - aki azóta már a felnõtt csapat és az U21-es válogatott tagja - öt góljának is köszönhetõen, melybõl négyet az elsõ félidõben szerzett, a Manchester United 7-1 arányban gyõzte a Newcastle csapatát. Ezen a találkozón nem volt közönségszórakoztató, elsõ félidei gólözön, sokkal inkább fizikai összecsapás volt, melybõl hiányoztak az igazi gólhelyzetek.
Felhõs, de száraz idõ fogadta a csapatokat a Newcastle United edzõ központjában. Mindkét csapat rengeteget futott és nem volt hiány a ravasz megoldásokból sem, azonban ez mind a pálya közepén, a kapu elõtt egyik csapat sem jelentett nagy veszélyt az elsõ nagy részében.
A 31. percben Zachary Dearnley elõtt adódott a Vörös Ördögök legnagyobb lehetõsége, mikor Charlie Scott belõtt labját követõen remek helyzetben találta magát, azonban próbálkozása elkerülte a kaput.
Három perccel késõbb váratanul a Newcastle szerzett vezetést. A hazaiak szélsõje Callum Smith a jobb oldalról érkezõ beadását George Dorrington nézte el, így az érkezõ csatár, Lewis McNall számára egyszerû feladat volt a kapuba juttatni a játékszert.
A második félidõ elsõ öt percében hasonló koreográfiával, Smith beadását követõen McNall még kétszer mattolta Dorringtont és az egész védelmet.
Három gólos hátrányban nagy feladat várt a vendégekre, ha még menteni szerették volna a menthetõt. McGuinness legénysége azoban becsületesen küzdött, ennek köszönhetõen a mérkõzés végén Rashford és Dearnley is betalált, azonban a Newcastle ereje kitartott és a Manchester United üres kézzel távozott a pályáról.
U18 Premier League
Newcastle United 3-2 Manchester United
Newcastle United Academy
United: Dorrington; Reid, Dunne, Warren, Hamilton (Sang 46); Gribbin, Kehinde (Gomes 78), Scott, Dearnley; Diedrick-Roberts, Rashford
Nem használt cserék: Byrne, Thompson, Boonen
Gólszerzõk: McNall 3 ill. Rashford, Dearnley
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 14. fordulóOld Trafford
2025-12-04 21:00
Premier League 13. forduló
Selhurst Park
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 13 | 25 | 7 | +18 | 30 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Chelsea | 13 | 24 | 12 | +12 | 24 |
| 4 | Aston Villa | 13 | 16 | 11 | +5 | 24 |
| 5 | Brighton & Hove Albion | 13 | 21 | 16 | +5 | 22 |
| 6 | Sunderland | 13 | 17 | 13 | +4 | 22 |
| 7 | Manchester United | 13 | 21 | 20 | +1 | 21 |
| 8 | Liverpool | 13 | 20 | 20 | 0 | 21 |
| 9 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 10 | Crystal Palace | 13 | 17 | 11 | +6 | 20 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Brentford | 13 | 21 | 20 | +1 | 19 |
| 13 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 13 | 13 | 22 | -9 | 12 |
| 17 | West Ham | 13 | 15 | 27 | -12 | 11 |
| 18 | Leeds United | 13 | 13 | 25 | -12 | 11 |
| 19 | Burnley | 13 | 15 | 27 | -12 | 10 |
| 20 | Wolves | 13 | 7 | 28 | -21 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - West Ham
Premier League, 14. forduló