De Gea elfelejtené az átigazolási mizériát
A spanyol válogatott kapusa nem tudott a Bernabeuba igazolni az átigazolási szezon utolsó napján, most már pedig az új szerzõdését is aláírta a Unitednél.
Miután elkötelezte magát a United számára, David de Gea megfogadta, hogy elfelejti a Real Madridba való átigazolásával kapcsolatos kellemetlenségeket.
A kapus átigazolása azért esett kútba, mert nem nyújtották be idõben a megfelelõ papírokat.
De Gea ezután hamar aláírta az új, négy évre szóló szerzõdését az Old Traffordon, most pedig azt állítja, hogy túl akar ezen lépni.
"Én egy olyan srác vagyok aki szereti a rossz dolgokat és a nehéz idõket maga mögött hagyni" - mondta a 24 éves játékos a Canal Plus-nak.
"Volt egy jó pár nehéz idõszakom, úgyhogy tudom ez mivel jár. Ezek után viszont tovább kell haladnunk és folyamatosan, keményen dolgoznunk."
A nyár folyamán úgy tûnt, hogy De Gea biztosan visszatér a hazájába egy 29 millió fontos üzlet keretein belül, és Keylor Navas fogja helyettesíteni õt a Unitednél.
A jövõje viszont továbbra is bizonytalan, ugyanis egyes információk szerint az új szerzõdésében megszabták a kivásárlási árát.
"Ezek olyan folyamatok amiken keresztül tanulni lehet. A futball világában szerzett tapasztalataid segítenek érettebbé válni és felnõni."
"Folytatni kell a munkát, és meg kell próbálni minden edzés során fejlõdni."
Annak ellenére, hogy Louis van Gaal kitette a keretbõl amíg a jövõje bizonytalan volt, De Gea csak pozitívan beszélt a Unitedrõl.
"Mindenki aki a Unitednél dolgozik tisztelettel bánt velem, ezért megpróbálok segíteni a csapatnak. Nagyon hálás vagyok nekik!"
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-05-08 21:00
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 34 | 53 | 41 | +12 | 60 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 34 | 43 | 47 | -4 | 45 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |