Rooney nagyra becsüli az Everton szurkolók fogadtatását

Wayne Rooney köszönetet mondott az Everton szurkolóinak, amiért a Goodison Parkban meleg fogadtatásban részesítették egy érzelmekkel teli napon.


A Manchester United csatára 2007 óta elõször talált be nevelõklubja otthonában, amellyel a Vörös Ördögök 3-0-ra nyertek, és ezzel megszakították rossz szériájukat, amely keretében sorozatban háromszor kaptak ki a Stolverkosoknál.

 

Rooney, aki az Everton-szurkolókkal megromlott viszonyát már sikeresen javította valamelyest azzal, hogy a nyáron pályára lépett Duncan Ferguson búcsúmérkõzésén, felemelt kézzel kért bocsánatot, amiért megszerezte a United szombati harmadik találatát.

 

Emellett mérkõzés utáni nyilatkozatában is említést tett a hazai szurkolókról azon a napon, amikor az Everton kétszeres bajnok egykori menedzserét, Howard Kendallt gyászolták.

 

 

"Nagyszerû fogadtatásban részesültem, amikor visszatértem Duncan búcsúmérkõzésére, és most is. Ezt nagyra becsülöm, de azért kellett ide jönnöm, hogy elvégezzem a feladatomat és a Manchester Unitedet segítsem" - kezdte Rooney a Sky Sportsnak.

 

"Az itt nyújtott teljesítményem, és a kevés szerzett gólom kiábrándító volt számomra, de ma sikerült betalálnom, és örülök, hogy sikerült gyõznünk."

 

Az egykori Everton játékos, és menedzser, Kendall halálhírét szombaton reggel jelentették be, amely kapcsán Rooney így nyilatkozott:

"Ez egy nagyon szomorú hír - beszéltem Duncannel reggel, és ez egy nagyon szomorú nap az Everton számára."

 

"Biztos vagyok benne, hgy a klubnál mindenki így érez, és én is szeretném együttérzésemrõl biztosítani a családját, és minden jót kívánok nekik ebben a nehéz idõszakban."

 

Rooney formája ebben a szezonban erõs kritikákkal illethetõ, azonban harmadik Premier League mérkõzésén szerzett második góljával holtversenyben második helyen áll az 1992-ben újjászervezett bajnokság összetett góllövõlistáján.

 

"Számomra csak az számít, hogy a menedzser és a csapattársak mit gondolnak" - tette hozzá.

 

"Határozott ember vagyok, és mindig is az voltam karrierem során. Egészen biztosan nem fogom hagyni, hogy ez most hatással legyen rám."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!