U18: United 0-2 Blackburn
A Manchester United U18-as csapata 0:2-re kapott ki hazai pályán, az AON Training Complex-ben a Blackburn Rovers-tõl.
Callum Gribbin kihagyott büntetõje a meccs végén végzetesnek bizonyult a hazaiak számára, hiszen Joe Rankin-Costello nem hibázott, amikor érvényesítenie kellett a büntetõt egykori csapata ellen, s ezzel megpecsételte a mérkõzés sorsát.
Marcus Rashford és Angel Gomes hiányában a kezdõcsapatban kapott helyet Kayne Diedrick-Roberts és Indy Boonen is.
Már a kilencedik percben veszélyeztetett a United, mégpedig Gribbin szabadrúgása révén, s nem sokkal kerülte el a kaput ez a lövés. A vendégek kapusa, Andrew Fisher ezen a napon bizonyára jobb lábbal kelt ki az ágyból, szinte minden összejött neki, nagyon jó formában védett. A másik oldalon azonban Stefan Mols a 27.percben szabadrúgásból sikeresen betalált Oliver Byrne kapujába.
A második félidõ elején majdnem jött a második gól is, Mason Fawns vezényletével. Majd Ramirez Howarth is megvillant, ám szerencsére csak a kapu oldalát találta el. Egy óra leteltével a Vörös Ördögök kicsit változtattak a taktikájukon. Tim Fosu-Mensah-t a középpályára küldte a tréner. Látszólag jól sikerült ez az elképzelés, hiszen felélénkült a csapat támadójátéka.
A 64.percben Fosu-Mensah büntetõt harcolt ki a Unitednek, a tizenhatoson belül az ellenfél kézzel ért a labdához. Gribbin végezte el a tizenegyest, de Fisher védeni tudott. Gribbin mentségére szóljon, hogy elég erõs és kiszámíthatatlan szél fújt.
Gribbin késõbb még lõtt szabadrúgást, ám a labda a kapu fölé szállt. A hazaiak lendületét az törte meg, amikor Ro Shaun-Williams a büntetõ területen Fawns-t megállította, a játékvezetõ szerint szabálytalanul, bár láthatóan õ maga sem volt túl magabiztos a döntésében, de végül befújta. Rankin-Costello pedig értékesítette a tizenegyest.
Ezután a Blackburn még növelhette volna elõnyét, de szerencsére Jan Pirretes nem volt pontos, mellé rúgta. A sípszó pedig a Vörös Ördögök hatodik egymást követõ vereségét jelentette.
United: Byrne; Fosu-Mensah, Williams, Dunne, Hamilton; Boonen, Whelan, Kehinde, Kenyon (Makela 81); Gribbin, Diedrick-Roberts (Sang 61)
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 14. fordulóOld Trafford
2025-12-04 21:00
Premier League 13. forduló
Selhurst Park
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 13 | 25 | 7 | +18 | 30 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Chelsea | 13 | 24 | 12 | +12 | 24 |
| 4 | Aston Villa | 13 | 16 | 11 | +5 | 24 |
| 5 | Brighton & Hove Albion | 13 | 21 | 16 | +5 | 22 |
| 6 | Sunderland | 13 | 17 | 13 | +4 | 22 |
| 7 | Manchester United | 13 | 21 | 20 | +1 | 21 |
| 8 | Liverpool | 13 | 20 | 20 | 0 | 21 |
| 9 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 10 | Crystal Palace | 13 | 17 | 11 | +6 | 20 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Brentford | 13 | 21 | 20 | +1 | 19 |
| 13 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 13 | 13 | 22 | -9 | 12 |
| 17 | West Ham | 13 | 15 | 27 | -12 | 11 |
| 18 | Leeds United | 13 | 13 | 25 | -12 | 11 |
| 19 | Burnley | 13 | 15 | 27 | -12 | 10 |
| 20 | Wolves | 13 | 7 | 28 | -21 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - West Ham
Premier League, 14. forduló