U18: United 2-0 Stoke City

A Manchester United U18-as csapata pozitívan reagált az edzõ, Paul McGuinness távozására. Egy megérdemelt 2:0-ás gyõzelmet arattak a Stoke ellen, megtörve ezzel a szeptembertõl tartó nyeretlenségi sorozatot.


Barclays U18 Premier League / 2016. február 13 / Aon Training Complex / Gólok: Gribbin 27', Rashford 33'

 

A pénteken távozó McGuinness-t ideiglenesen felváltó Tommy Martin nagyon felhívta magára a figyelmet ezzel a gyõzelemmel. Meggyõzõ teljesítményt nyújtott a csapata és az elsõ félidõben Callum Gribbin és Marcus Rashford góljai bebiztosították mindhárom pontot a Vörös Ördögöknek.

 

Az elsõ mérkõzést a Stoke City nyerte 1:0-ra. Ehhez a csapathoz képest három változtatás történt a keretben. A délelõtti mérkõzés elején a vendégek próbáltak dominálni, ekkor a hazai csapat védekezésbõl is jelesen vizsgázott le.

 

 

Thibaud Verlinden és Jake Dunwoody tesztelte Oliver Byrne kapust egy-egy távolabbi lövéssel. Ezután a Vörös Ördögök átvették végre az irányítást. A 27.percig kellett csupán várni az eredmény megváltozására. Gribbin szerzett labdát a jobb szélen és egyenesen a kapu felé indult vele. Olyannyira lendületben volt, hogy lövésig jutott és bár szûk helye volt a tüzelésre, õ megpróbálta. Milyen jól tette! Chris Marques alul maradt vele szemben, 1:0.

 

Mindössze hat perc kellett a srácoknak ahhoz, hogy bebiztosítsák a vezetésüket. Callum Whelan átadására gyors támadást alakított ki Rashford, aki néhány védõt becsapva az alsó sarokba küldte a lasztit.  

 

A United szilárdan ellenõrzés alatt tartotta a mérkõzést és számos helyzetet alakított ki. Mindemellett a Stoke csapatának is megvolt a lehetõsége arra, hogy szépítsen. Az elsõ félidõ végén Danny Jarvis magas labdáját csípte el Dunnwoody, aki természetesen nem gondolta túl a helyzetet, próbálkozott, de pontatlanul.

 

A második félidõ aztán úgy folytatódott, ahogy az elsõ befejezõdött. A United ugyanabban a szellemben játszott tovább. Rashford hízelgõ helyrõl rúghatott szabadrúgást, amely bár nem volt rossz, nagyon közel volt a gólhoz, de nem jött össze a duplázás. Darren McIntosh-Buffonge is megeresztett egy alacsonyan szálló bomba lövést, de ezt Marques védeni tudta.

 

A Stoke láthatóan jobban érezte magát a második félidõben, többet tettek a szépítésért, mint az elsõben. Próbálták áttörni a Vörös Ördögök védelmét, de nem sikerült. Valami hiányzott a játékukból ezen a napon.

 

 

Shola Ayoola, aki az elsõ mérkõzés gyõztes gólját szerezte a Clayton Woodon, csereként állt be és máris veszélyeztetett, de Byrne ezt is kivédte. A Vörösök elhatározták, hogy ezen a délelõttön érintetlen marad Byrne kapuja és így is lett.

 

Ez a gyõzelem kicsit feljebb emelte a csapatot az Premier League tabella aljáról és nagyon fontos, hiszen egy 12 meccsen át tartó vesztes sorozatot tört meg.

 

Ez az önbizalom növelés nagyon kellett a United ificsapatának, hiszen a következõ körben a listavezetõ és egyben városi rivális Manchester City-vel játszik az Aon Training Complex-ben szerda délután.  

 

United: Byrne; Reid, Warren, Dunne(c), Spratt; Whelan, Kehinde, McIntosh-Buffonge (Makela 70'), Gribbin; Rashford (Tanner 67'), Dearnley (Diedrick-Roberts 80').

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!