Három Vörös Ördög a korosztályos angol válogatottakban

Ayden Heaven mellett több, fiatal United játékos is meghívót kapott az angol utánpótlás-válogatottakba a közelgő mérkőzésekre.


A középhátvéd ebben a szezonban is folyamatosan fejlődött és jutalmul bekerült az U20-as válogatott keretébe, amely idegenben barátságos mérkőzést játszik Olaszország ellen.

 

A csapatot a korábbi United U18-as edző, Neil Ryan irányítja, a mérkőzést március 27-én, pénteken Rómában rendezik.

 

A 19 éves Heaven csereként lépett pályára a legutóbbi Premier League-győzelmek alkalmával, az Everton és a Crystal Palace ellen.

 

 

Az angol U18-as válogatottba Godwill Kukonkit is meghívót kapott a 2027-es, U19-es Európa-bajnokság selejtezőire. Az első selejtezőkörben Bulgáriával, Spanyolországgal és Horvátországgal mérkőznek meg.

Ben Futcher csapata mindhárom mérkőzést Horvátországban fogja lejátszani.

 

Kukonki segítette Darren Fletcher csapatát az Ifjúsági  FA-kupa elődöntőjébe jutni, ahol a Crystal Palace lesz a következő ellenfél a tehetséges fiatalok számára. A védő a hét közepén az Old Traffordon kezdőként lépett pályára a Sunderland ellen 3-2-re megnyert mérkőzésen, a következő találkozó pedig szombaton, magyar idő szerint 12:00-kor kezdődik a Blackburn Rovers ellen.

 

 

A Vörös Ördögök jelenlegi gólkirálya, a fiatal csatár Gabriel először került be az angol U17-es válogatott keretébe. A programban a Feröer-szigetek, Izrael és Észtország elleni mérkőzések szerepelnek, melyeket a St George’s Parkban rendeznek.

A 15 éves játékos korábban már képviselte hazáját az U15-ös és az U16-os korosztályban.

 

Gratulálunk a három Vörös Ördögnek a meghívóhoz!


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!