Poole kezdi otthon érezni magát a Unitedben

Az öt részes, a 2016/17-es szezonban áttörésre váró fiatalokról szóló exkluzív interjúsorozat negyedik részéhez értünk, melyben Regan Poolról olvashattok.


A fiatal védõ Regan Poole-nak várnia kellett, hogy játszhasson új csapatában, miután 2015 nyarán a Unitedbe igazolt. Angliába való igazolása miatt szüksége volt a nemzetközi engedélyekre, hogy pályára léphessen új kenyéradójánál.

Az egyetlen pozitívum számára az volt a történtekben, hogy addig volt esélye az ismeretlen környezetben berendezkedni és szoknia az életet a világ egyik legnagyobb klubjánál. Otthonról eljönni sosem könnyû, de megvolt az ideje és tere, hogy megfelelõen be tudjon illeszkedni, és a fotósok errõl fényképet is készítettek, amint egy Bajnokok Ligája mérkõzés elõtt az elsõ kerettel készült.

Miután távozott a Cardiff Citybõl, és folytatta fejlõdését Newportban, hatalmas utat tett meg úgy, hogy közben a County legfiatalabb pályára lépõ játékosává vált, amikor a Shrewsbury Town elleni negyedosztályú találkozón mindössze 16 évesen és 94 naposan pályára lépett.

"Nagyon sok sérült volt akkor a védelemben" - mondta newporti idejérõl. "Már a debütálásom elõtt is szerepeltem a cserepeadon, de elõször a Shrewsbury ellen idegenben léphettem pályára, akik a tabella elején voltak és úgy emlékszem az év végén fel is jutottak. Ha nem lett volna ez a helyzet a Newportban, most nem lennék itt. Sok köszönettel tartozom nekik."

 


"Justin Edinburgh [korábbi Tottenham védõ] volt a menedzser és még mindig tartom vele a kapcsolatot. Egy igazán kedves fickó és nagy döntés volt bedobni engem a Shrewsbury ellen. Végül 0-0 lett a meccs, szóval a kapott gól nélküli teljesítmény jó volt számomra. Imádtam minden másodpercét - a tömeg végig nagyszerû volt, és 16 évesen ennek részese lenni csodálatos volt."

Ha valaki ilyen fiatalon debütál, az mindig felkelti az érdeklõdést és a United is azon klubok között volt, akik szerették volna megszerezni Poole-t. "Próbajátékra érkeztem az U21-esekhez egy hétre, aztán visszatértem Newportba, de a Liverpoolnál és a Fulhamnél is jártam" - emlékezett vissza. "Az átigazolási idõszak végéhez közeledtünk és bár maradhattam volna, tudtam, hogy itt az idõ a váltásra."

"Kemény volt a próbajáték és nem voltam benne biztos, hogy visszatérhetek majd, azonban Warren [Joyce] számos alkalommal eljött Newportba megnézni engem, és eleget kellett, hogy lásson belõlem, hogy döntést hozhasson az átigazolási ablak letelte elõtt."

"Számomra a Unitedhez igazolni hatalamas dolog volt és két kézzel ragadtam meg a lehetõséget. Kicsit féltem, amikor csatlakoztam, ugyanis mindig otthon éltem - amikor a Newportban játszottam, harminc percet kellett kocsival utaznom. Az átigazolási ablak vége elõtt egy nappal dõlt el, hogy Manchesterbe megyek és kicsit ijesztõ volt a tudat, hogy egyedül utazom oda, de nem hagyhattam a lehetõséget veszni, szóval idejöttem aláírni a papírokat, egészen õrületes volt."

 


A várakozás csak ez után következett a papírmunka miatt, hiszen bár Newport mindössze 281 km-re van Manchestertõl, a transzfer nemzetközinek számított. Joyce U21-eseivel edzeni fizikálisan sokat segített számára, de a teljes FA Ifjúsági Kupát kénytelen volt kihagyni az U18-asokkal.

"Nagyon frusztráló idõszak volt, de nem gondoltam volna, hogy az U21-esekkel edzhetek majd, amikor csatlakoztam, a felnõtt csapatra pedig végképp nem alapoztam. Azt gondoltam, az U18-asokkal edzek majd, hiszen velük vagyok egy szinten, szóval ez egy bónusz volt. Hat hónapig tartott a papírmunka, amikor csak két hónapra számítottam maximum, de aztán három lett, és amikor végre letelt, úgy éreztem kész vagyok. Végül még három hónapot kellett várnom és úgy éreztem, ennek sosem lesz vége."

"Azonban olyan sok mérkõzést nem hagytam ki, ami jó dolog volt, és az elsõ csapattal is edzettem. Kemény volt, mert nem számítottam arra, hogy hat hónapra oldalvonal mellé kényszerülök, de ez bizonyos módon segített beilleszkedni. Így találkozhattam emberekkel és idõt adott, hogy talpra tudjak állni. Nagyon sok jó srác van itt és még az elsõ csapatban is, meglepett voltam, hogy az olyanok, mint Bastian Schweinsteiger és Wayne Rooney is mennyire rendesek voltak. Úgy beszélnek veled, mintha a barátaid lennének és ez tiszta, hogy mennyire családias klub is a United. Három hónap alatt remekül beilleszkedtem, az utána lévõ idõ volt a legnehezebb."

Amikor végre megkapta a papírokat, elsõ összecsapása egy zárt-kapus U21-es meccs volt az Everton ellen csereként, azonban a City elleni derbin már meg tudta mutatni értékeit. "Legjobb teljesítményemet a City ellen nyújtottam" - mondta. "A középpálya közepén lehetõséget kapni annak ellenére, hogy milyen sokat kihagytam, egy igazi sokkal ért fel, de megfelelt ez a poszt. Az utolsó pillanatokban volt egy blokkom, ami segített megtartani a három pontot számunkra."

 


Az U21-esek bajnoki címhez segítésével jól ért véget a szezon Poole számára, de a walesi szezonjának fénypontja egyértelmûen az volt, amikor a Midtjylland elleni Európa-liga találkozón csereként állhatott be az Old Trafford közönsége elõtt a híres, vörös mezben. "Hihetetlen élmény volt" - mondta. "A Midtjylland elleni idegenbeli meccsen is a padon voltam és a Shrewsbury ellen az FA-kupában is. Jó lett volna ismét a Shrewsbury ellen debütálni! Elsõ alkalommal a Manchester Unitedben szerepelni hihetetlen volt. Nem rossz teljesítmény 17 évesen!"

A sokoldalú hátvéd tegnap töltötte be 18. születésnapját és továbbra is küzd az otthonától távoli élettel. Szerencsére családja támogatása sokat segít neki, hogy továbbra is elõre haladjon és letegye névjegyét a Unitedben.

"Albérletben élek" - árulta el. "Nagyon kedves emberek, de sokszor hiányzik a családom és ha kapok egy nap kimenõt, hazautazom. Három órás az út autóval, nagy meglepetést tudok okozni nekik, ha hazamegyek, szóval ahányszor csak lehet, megyek."

Így, hogy már nem akadályozza semmi, a 2016/17-es szezonban még jobban otthon érezheti majd magát az Aon Training Complexben, és akár kulcs szereplõvé is elõléphet, ha folytatja jelenlegi útját. A Newport felnõtt csapatában történt korai debütálása egyértelmûen jelzi, hogy jelenléte van a pályán, és a magabiztos fiatal játékos már most megmutatta több soron is, milyen minõséget is képvisel.


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!