Rashford pozitív a gyõzelem után
A Manchester United csatára, Marcus Rashford csupa önbizalom volt, miután csapata 5-2-es gyõzelmet aratott a Galatasaray felett az Ullevi Stadiumban.
A Vörös Ördögök 19-es számú játékosa lenyûgözõ hatással volt a mérkõzésre második félidei beállását követõen, különösen akkor, amikor egy nagyszerû elfutással büntetõt szerzett csapatának, melyet Wayne Rooney értékesített is, megszerezve a csapat harmadik gólját. Ez csak egyike volt azon elfutásoknak, mellyel megnehezítette a török csapat védelmének dolgát.
Marcus nyilatkozata az MUTV-nek: "Nagyon fontos megszerezni azt a bizonyos elsõ gyõzelmet csapatként, ez nagyszerû számunkra a szezonra valá felkészülésben. A menedzser nem aggódott [a United 1-2-es, félidei hátránya miatt] és azt mondta nekünk, nyomuljunk elõre és zárjuk le a területeket, és ezek olyasvalamik voltak, amiket remekül véghez is vittünk a második félidõben."
"Nagyon optimisták vagyunk, mivel ez volt mindössze a második felkészülési mérkõzésünk a teljes kerettel - néhányak számára ez volt az elsõ találkozó" - tette hozzá. "Ez nagyon izgalmas mind a szurkolók, mind a játékosok számára."

Rashford kiemelte új csapattársa, Zlatan Ibrahimovic hozzájárulását a mérkõzéshez, aki nem hivatalos debütáló mérkõzésének mindössze negyedik percében szemkápráztató gólt lõtt az ellenfél hálójába. Bepillantást nyerhettünk abba, mit is tartogathat Zlatan Unitednél töltött ideje alatt számunkra, csatártársa pedig elmondta, a svéd jelenléte a pályán kívül is érzékelhetõ volt.
"Határozottan állítom, hogy mindannyian tanulhatunk tõle, amíg itt van, szóval mindannyian meg kell, hogy ragadjuk ezt az esélyt" - mondta Rashford. "Hatalmas segítség, hogy minden nap vele lenni és remek látni, hogy milyen a pályán és azon kívül. Nagyon sokat tanulhatunk tõle és remélhetõleg képes leszek az õ játékstílusából elemeket beépíteni az enyémbe."
A 18 éves játékos a mérkõzés utáni nyilatkozatát egy szokásos, felkészülési szezonra jellemzõ mondatsorral zárta. "Jelenleg az új szezonra készülök" - mondta. "Nem kell siettetni semmit - megfelelõen fogok haladni, a haladás pedig folyamatos."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |