Conte: Mourinho jó fogadtatást érdemel
Noha Jose Mourinho elmondta, nem érdekli, milyen módon fogadják a Chelsea szurkolói, utódja a londoni kékeknél, Antonio Conte kihangsúlyozta, a portugál meleg fogadtatást érdemel vasárnap.
A Manchester United menedzsere elmondta, sokkal jobban érdekli a három pont bebiztosítása vasárnap, mint saját visszatérése nyugat-Londonba, mely nevezetesen elsõ mérkõzése lesz ellenük, mióta a tavalyi szezonban elbocsátották a klubtól.
Conte idén nyártól kezdte el munkáját a Chelsea-nél és a korábbi olasz válogatott szövetségi kapitány szólt pár kedves szót Joséról mérkõzés elõtti sajtótájékoztatóján: "Nagy tisztelttel viseltetek Mourinho iránt" - mondta. "Jó fogadtatást érdemel. Õ egy nagyon fontos ember volt a Chelsea-nél és a klub történelmének írásában is elévülhetetlen érdeme van. Egy nagyszerû menedzser õ. Nagyon sokat nyert karrierje során. Úgy gondolom maximális tiszteletet érdemel."
A vasárnapi nagy összecsapáson lesz egy másik nagy találkozó is, amikor Paul Pogba Antonio Conte személyében volt menedzserével találkozik, akivel két Serie A bajnoki címet hódított el az olasz együttessel.

"A labdarúgás szempontjából õ itt született Angliában és most visszatért" - magyarázta Conte. "Fantasztikus játékos! A Unitedhez való visszatérés volt az álma. A legjobbakat kívánom számára, azonban csak a mérkõzés után."
Conte pénteken azt is megerõsítette, hogy a védelemben nagy befolyással bíró John Terry bevethetõ állapotban van annak ellenére, hogy az újságok a hét korábbi szakaszában azt állították, bokasérülés miatt kénytelen kihagyni az összecsapást.
"John jó állapotban van" - mondta a Chelsea menedzsere riportereknek. "A csapattal edzett. Megoldódott a bokaproblémája és elérhetõ a mérkõzésre."
A United eközben könnyen lehet, hogy Chris Smalling nélkül lesz kénytelen felállni kisebb sérülése után, amelyet csütörtökön a Fenerbahce ellen szedett össze a 4-1-es gyõzelem során. Henrikh Mkhitaryan eközben egyre közelebb áll a visszatéréshez.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |