Rashford álma egy City elleni hazai gól
A Manchester United feltörekvõ csillaga, Marcus Rashford elõtt adott lesz a lehetõség, hogy meglõje álomgólját, amikor szerda este a Manchester City látogat az Old Traffordra.
A 18 éves csatár üstökösként csapódott be a Vörös Ördögök felnõtt csapatába mostanáig szerzett 12 góljával és eddigi ígéretes pályafutása során már elmondhatja magáról, hogy az Etihad Stadiumban a tavalyi szezon során emlékzetes gyõztes gólt tudott szerezni.
Az a gól eddigi rövid karrierjének sikerét felnõtt szinten egyértelmûen kifejezi, az akadémián pallérozódó játékos pedig szeretné a kékek ellen ezt az érzést hazai pályán is megtapasztalni.
A United magazinjának, az Inside Unitednek ehavi számában megkérték Marcust, írja le, milyen lenne számára az álomgól, a csatár pedig így felelt: "Ez határozottan egy City elleni, hazai gól lenne! Idegenben betalálni ellenük hatalmas pillanat volt a csapat és természetesen számomra is, szóval csak elképzelni tudom, mit jelentene egy gól otthon."

Rashford kiváló befejezése a City ellen tavaly az év gólja kiírás egyik jelöltje volt, és a gólszerzõ érthetõen kellemes emlékeket õriz a mérkõzésrõl: "A találkozó elég nyitott volt, szóval akár ellenkezõleg is alakulhattak volna a dolgok" - magyarázta Marcus egy exkluzív interjú során.
"Támadtunk, aztán pedig õk támadtak. Talán többet volt náluk a labda, de nem jelentettek igazi fenyegetést számunkra. Elõtte már volt két egy-az-egy elleni szituációm vele [Demichelis], és épphogy csak ki tudta vágni elõlem a labdát. Tudtam, hogy a következõ alkalommal mit kell majd tennem, megkaptam a labdát és véghez vittem."
"Ezt követõen már csak a kapussal [Joe Hart] álltam szembe, és itt nyugodtnak, összeszedettnek kellett maradnom és így is tettem. Miután bement, a szurkolóink túl messze voltak, de jó érzés volt, hogy mindenki hozzám szaladt ünnepelni. 1-0-ra nyerni, és csapatként megõrizni az elõnyt jó érzés volt."
Miután a Ligakupa elõzõ fordulójában gólt szerzett a Northampton Town ellen, Rashford reméli, hogy kezdhet majd a City ellen és ismét betalálhat városi riválisuk ellen.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 9 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |