De Gea: Készen állunk a Palace erõpróbára
A Manchester United kapusa, David de Gea fellibbenti a fátylat arról, játékostársaival miként kezelik a sûrû ünnepi idõszak okozta fáradtságot.
Három nappal a Tottenham Hotspur legyõzése, és kevesebb mint egy héttel az ukrajnai Európa-liga gyõzelem után a Vörös Ördögök szerdán már ismét pályára lépnek, méghozzá idegenben, a Crystal Palace vendégeként, mielõtt szombaton a West Bromwich Albionhoz látogatnának.
De Gea elárulta, az év ezen szakaszában a játékosok prioritásai között a pihenés és a regenerálódás szerepel, hiszen egy mérkõzés lefújását követõen akár már két nappal is újra labdába kell rúgniuk - és bár tudja, hogy most az év végéig csak a Premier League küzdelmeire koncentrálhatnak, nem felejti el, hogy az új évben a különbözõ kupasorozatokban is feladatok várnak rájuk.
"Jelen pillanatban a regenerálódás a legfontosabb dolog a játékosok számára, mert három naponta mérkõzést játszunk" - kezdte a spanyol portás a MUTV-nek.
"Szóval regenerálódás, aztán kis edzés, videóelemzés és megpróbálunk felkészülni a következõ meccsre."
"Most csak a bajnokikra koncentrálhatunk, és természetesen nagyon oda is kell figyelnünk rájuk. Jó futballt kell játszanunk és folyamatosan gyõznünk kell, hogy minél magasabb pozícióba kerüljünk a tabellán."

A Vörös Ördögök a vasárnapi, Spurs felett aratott 1-0-s siker következtében jó hangulatban látogathatnak a Selhurst Parkba, bár a Sasok ellen De Gea dolgos estére számít, akik szerényebb bajnoki szereplése nem tükrözi megfelelõen támadásbeli kvalitásaikat.
Alan Pardew legénysége jelenleg a 15. pozíciót foglalja el a tabellán, három pontra vannak csak a kiesõ zónától, de a top négy csapaton kívül õk szerezték a legtöbb gólt.
"Nem lesz könnyû mérkõzés" - tette hozzá.
"Szinte minden meccsen eredményesek tudnak lenni, és nagyon jó támadóik vannak, [Christian] Benteke, [Wilf] Zaha és [Andros] Townsend személyében."
"Jó csapatuk van és nekünk nagyon jó futballt kell ahhoz játszanunk, hogy le tudjuk õket gyõzni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló