Pogba: Döntsük el az elõdöntõt az Old Traffordon
Paul Pogba arra sarkallja csapattársait, hogy a Manchester United már ma este, a Hull City ellen rendezendõ Ligakupa elõdöntõ elsõ, Old Traffordon rendezett mérkõzésén döntse el a párharcot, hogy tét nélkül látogathassanak a KCOM Stadiumba.
Bár a Tigrisek jelenleg sereghajtók a Premier League-ben pocsék szezonkezdetüknek köszönhetõen, Pogba tudja, amikor Yorkeshire-be kell majd látogatniuk, nem lesz könnyû dolguk, miután a Vörös Ördögök augusztusban kínkeservesen tudták ott csak a gyõzelmet kicsikarni a bajnokságban.
Mivel ennek a mérkõzésnek az emléke még tisztán él az emlékezetekben - emellett pedig nem kisebb a tét, mint a Ligakupa döntõjébe való jutás - a United világrekord igazolása szeretne ma este meggyõzõ sikert aratni az Álmok Színházában.
"Ez természetesen egy olyan mérkõzés lesz, amelyet szeretnénk megnyerni" - kezdte Paul a MUTV-nek.
"Ez egy elõdöntõ, mi pedig szeretnénk ott lenni a döntõben és megnyerni azt. Ha bármilyen esélyünk is van arra, hogy elhódítsunk egy kupát, azzal élni akarunk. Ez egy fontos mérkõzés számunkra, a visszavágó pedig nehéznek ígérkezik, így jó lenne megpróbálni az elsõ meccsen dûlõre vinni a dolgokat."
"Ez egy kupa elõdöntõje, õk pedig a Manchester United ellen játszanak majd, tehát nincs vesztenivalójuk. Õk minden tõlük telhetõt meg fognak tenni azért, hogy valami kapaszkodót találjanak, mert jelen pillanatban nem úgy muzsikálnak a bajnokságban, ahogy szeretnének. Edzõváltáson is átestek nemrég, és gyõzelemre fognak játszani, mivel nagyon fontos nekik is ez a meccs."
"Mi nagyon jól játszunk az utóbbi idõben, de tudjuk, miként mûködik a futball. Elõfordulhat az is, hogy egy pillanat alatt minden megváltozik. Koncentráltnak kell maradnunk, és ha továbbra is úgy tudunk futballozni, ahogy mostanság, akkor rendben leszünk."

Amikor a továbbjutással kapcsolatos vágyairól kérdezték, Pogba így folytatta:
"Gyõztes típus vagyok, és amikor játszom, akkor gyõzni akarok. Minden bajnoki és kupameccset meg akarok nyerni, különben nincs értelme futballozni. Szeretném megnyerni elsõ trófeámat a Uniteddel, és ha erre egy kupában van lehetõségünk, akkor ott kell megtennünk."
Arra lehet számítani, hogy Pogba visszatér majd a United kezdõcsapatába a Hull ellen, miután a Reading elleni FA-kupa mérkõzést a kispadról nézte végig. Miután ebben a szezonban már 26 mérkõzés van a lábában a francia középpályásnak, az a lehetõség, hogy kicsit pihenhetett, nagy segítséget jelentett számára.
"Igen, az mindig jó egy játékosnak, ha pihenhet egy meccset" - tette hozzá.
"Ott voltam a kispadon, készen arra, ha be kell állnom; mindig bevetésre késznek kell lenni. Az utóbbi idõben sokat játszottam, úgyhogy fizikálisan ez most nagyon jót tett nekem, aztán majd meglátjuk ez milyen hatással lesz rám a következõ meccseken."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló