U18: United 2-2 Liverpool

A tíz emberre fogyatkozó Liverpool egy gólos elõnyét Aidan Barlow kései duplája tette semmissé, azonban az utolsó percben még sikerült egyenlítenie a hazai gárdának.


A péntek esti ütközet volt a klub harmadik összecsapása ebben a naptári évben ezen a szinten, a Liverpool viszont sorozatos játéklehetõségnek örvendhetett. A vendégek 2-1-re nyertek a United ellen a szezon korábbi szakaszában, mely mérkõzést szintén az Altrincham's J Davidson Stadiumban játszottak. A szezon másik mérkõzésén a Knowsley Training Centre-ben lejátszott összecsapás egy 3-3-as döntetlen lett.

A lelátókon szép számú szurkolósereg gyûlt össze, körös körül akadtak szurkolók a stadionban. A United hazai szerelésében játszott, a Liverpool sárga mezben focizott.

Nem meglepõ, hogy a bajnokság top csapatai közül kettõ játszva folyamatosan támadást vezetett ellenfele kapujára, a játék irama gyors volt. Lehetõségek ugyan nem akadtak zsákszámra, viszont nagyon szórakoztató volt a találkozó, hiszen mindkét csapat már a kezdõsípszótól kezdve a vezetõ találatért hajtott.

A stadion gyepének állapota a sajtóban megjelentek ellenére is nagyon jó állapotban volt, miután a közelmúltban nagyon sok esõ esett a környéken. A mérkõzésen úgy tûnt, bárki megszerezheti a vezetést, ezt végül a Liverpool tette meg a 21. percben Glen McAuley révén.

A 30. percben a Liverpool játékosa, Adam Lewis nagyon csúnya belépõt mutatott be Indy Boonennel szemben. A játékosok azonnal egymásnak ugrottak, a bíró is azonnal a helyszínre rohant, majd asszisztensével való konzultáció után piros lapot mutatott fel a vétkesnek, tíz emberre fogyatkoztak a vendégek.

Két United játékos, a csapatkapitány Tyrell Warren és Darren McIntosh-Buffonge is sárgát kapott az incidens során. Ez a kis parázs vita kiábrándító mozzanata volt a mérkõzésnek, hiszen addig a pontig egy nagyon izgalmas, nézhetõ találkozó folyt.

A hazai csapat két cseréjével, Angel Gomes-szel és Max Dunne-nel nagyon elszántan kezdte a második félidõt, és egy kis szerencsével egy óra elteltével meglehetett volna az egyenlítés is. Callum Whalen eresztett meg egy lövést a tizenhatoson kívülrõl, melyet a Liverpool kapusa, Caoimhin Kelleher fölé tudott ütni, majd Ethan Hamilton eresztett meg hasonló löketet, ami éppen csak elkerülte a kaput.

A Liverpool cseréje, Okera Simmons nagy lehetõséget szalasztott el, amikor Sam Johnstone kapujára vezethette a labdát, végül azonban nem talált célt. Kicsivel késõbb Gomes próbált szerencsét távolról, azonban nem sikerült becsapnia Kelleher kapust.

A United kezdte kamatoztatni az emberelõnyét, és a helyzetek is kezdtek felhalmozódni, a csereként beálló Zachary Dearnley lõtt kapura, eredménytelenül.

A Vörös Ördögök próbálkozásait a 79. percben siker koronázta, a szintén csereként beálló Aidan Barlow a rövid irányába megeresztett lapos lövése vágódott Kelleher mellett a kapuba. Ha az egyenlítõ találat örömre adott okot, akkor a 6 perc múlva szerzett újabb Barlow találat csak tetézni tudta ezt, a fiatal játékos a szezon egyik legszebb gólját szerezte az õsi rivális ellen. Bõ 25 méterre állt a kaputól Barlow, gondolt egyet és a hosszú felsõbe tekert gyönyörû mozdulattal, Kelleher kapus reagálni sem tudott. A fiatal játékost érthetõen hatalmas boldogsággal töltötte el találata, azonban a játékvezetõ talán túlzott gólörömért sárga lapos figyelmeztetésben részesítette.

Ekkor teljességgel úgy tûnt, a United szezonbeli harmadik találkozásuk során legyõzi a Liverpoolt, azonban a vendégek a mérkõzés utolsó percében a csereként beálló Louis Longstaff révén egyenlíteni tudtak. Ezzel a találattal egy nagyon mozgalmas második félidõt zártak a csapatok, mely során többször is talpra késztették a szurkolókat és a végén kiérdemelték, hogy megtapsolják õket.


 

U18 Premier League Merit Group | J Davidson Stadium | Gólszerzõk: Barlow 79, 85; McAuley 21, Longstaff 90

United: M. Johnstone; Tanner, Warren, Dunne (Gomes 46), O’Connor; Whelan, Hamilton; Boonen, McIntosh-Buffonge (Barlow 65), Bohui; Burkart (Dearnley 65). Nem használt cserék: Spratt, Richardson (GK).


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!