A tizenegy éves Rashford álma
Tizennégy hónappal azután, hogy Marcus Rashford debütált az FC Midtjylland ellen, felfedte, hogy mirõl álmodott tizenegy éves korában.
2016 februárja óta a fiatal csatár egyre fontosabb szerephez jut a Vörös Ördögök csapatában. Nyolc évvel ezelõtt írt egy levelet, amelyben megfogalmazta a jövõbeli terveit.
A jelenleg 19 éves csatár 25 ezer fontot keres hetente, és édesanyját, valamint két testvérét egy 800 ezer fontos luxus házba költöztette, amely miatt már nagy tiszteletet kapott a szurkolók körében.


Most a napokban pedig a Twitter oldalán fedte fel egykori álmait, amelyet tizenegy évesen írt. A levélben a következõ áll:
"Remélem, hogy a jövõm nagyon fényes lesz az iskolában, és azon kívül is, a labdarúgó karrieremben. Szeretnék egy másfajta életstílust, hogy büszke legyen rám a családom és a körülöttem lévõk. Egyetlen célom van az életben, hogy profi labdarúgó legyek és remélhetõleg a Manchester Unitedben."

A fiatal angol csatár mesébe illõ bemutatkozása óta eddig 35 alkalommal szerepelt a Manchester United színeiben, és a válogatottban is debütált, valamint a 2016-os Európa-bajnokságon is részt vett.
Álma tehát valóra vált, hisz tehetségének és kitartó munkájának köszönhetõen profi labdarúgó vált belõle, méghozzá a Manchester Unitednél.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 9 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |