Csapathírek a Celta meccs elõtt
José Mourinho elárulta, nem kevesebb, mint öt játékosa térhet vissza a felnõtt csapat keretébe, amikor a Manchester United holnap este a Celta Vigo ellen vendégszerepel az Európa-liga elõdöntõjének elsõ mérkõzésén.
A Vörös Ördögök szerdán reggel még tartottak egy edzést az Aon Training Complexben, mielõtt elrepültek volna Spanyolországba, ahol három védõ, Phil Jones, Chris Smalling és Eric Bailly is feltûnt.
A Balaídos Municipal Stadiumban tartott hivatalos sajtótájékoztatóján José Mourinho friss információkkal szolgált játékosai kapcsán, illetve azokról, akik visszatérhetnek a szezon ezen kulcsfontosságú szakaszában.
"Chris Smalling és Phil Jones is visszatérhet, ahogyan Paul Pogba is" - kezdte.
"Az Európa-ligáról nyilatkozva, azt kell hogy mondjam, ez egy nagyon fontos sorozat. Egy héten belül két meccsünk lesz a Celta ellen, ezért fontos, hogy mindenki visszatérjen, akinél erre lehetõség van. A Premier League kapcsán azt kell hogy mondjam, ez már túl késõ, mert áprilisban kilenc meccset játszottunk, amelyekbõl 7 bajnoki volt."
"Túl sok problémánk és hiányzónk volt - emiatt voltak olyan játékosaink, akiknek 750-800 percet kellett játszaniuk, aminek meg is fizettük az árát. Friss és pihent csapatok ellen kellett játszanunk. Jelen pillanatban más a nézõpontunk, mert az Európa-liga még fontosabbá vált. Jó hogy három játékosunk is visszatérhetett, mert ezzel így több a variációs lehetõségünk."
"Juan Mata egy ideje sérült volt, de már játékra kész állapotban van. Õ tapasztalt, és egyike azon kevés játékosoknak a keretben, aki európai kupában elõdöntõket és döntõket játszhatott már, tehát semmi új nem lesz neki ebben. Az egyetlen rizikó, hogy valószínûleg nem lesz képes 90 percet végig a pályán lenni, így ha kezdõként lép pályára, akkor mindenképpen le kell majd cseréljem. A kispadról beállva nem lesz számára probléma játékba állni, úgyhogy mindenképpen számítok rá, holnap pedig tökéletes játékkal rukkolhat elõ."
Természetesen kérdezték a menedzsert a legutóbbi, Swansea City elleni bajnokin megsérült két játékosról, Eric Baillyról és Luke Shawról is.
"Bailly játékra készen áll. Õ egy olyan személyiség, aki minden problémával megküzd addig, amíg nem ütközik lehetetlenbe. Luke Shaw sérült, ez a sérülés pedig természetesen nagyon fontos. De még várunk egy újabb orvosi véleményre a stábtól, hogy döntsünk a további lépésekrõl. Az viszont, hogy mi lesz ennek az eredménye, a szezon szempontjából már mindegy, ugyanis azt megerõsíthetem, hogy idén már nem lép pályára."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |