Jones: Folytassuk a fejlõdést
Phil Jones szerint a Manchester United jelenlegi játékoskerete nagy lépéseket tett elõre a 2016/17-es szezonban, a védõ szerint pedig mindenki eltökélt, hogy építsenek a nemrég zárult emlékezetes idényükre.
Lehet, hogy nehéz és hosszú út vezetett odáig, hiszen minden sorozatot egybevéve 64 mérkõzést játszottak, de a Vörös Ördögök a lehetõ legjobb módon zárták múlt héten a szezont, miután az Európa-liga fináléjában megszerezték harmadik trófeájukat is egy év alatt, amellyel pedig nem mellesleg jövõ évi Bajnokok Ligájabeli szereplésüket is biztosították.
A második számú európai kupasorozat megnyerése elõtt már behúzták a Community Shield és a Ligakupa trófeáját is, és bár a csapat szeretett volna jobban teljesíteni a Premier League-ben, Jones kijelentette, a csapat ugródeszkaként használhatja ezt a kupasikerekben gazdag idényt a jövõbeli fejlõdéshez.
"Nem lehet kérdés, hogy ha mindenki egészséges és jól játszik, akkor bárkivel felvesszük a versenyt" - kezdte az angol bekk a ManUtd.com-nak adott interjújában.
"Senkitõl nem félünk és nem foglalkozunk más klubokkal, de közel sem azért, mert beláthatatlan távolságban lennénk tõlük. Azt viszont tudjuk, hogy a bajnokságban egyértelmûen jobb teljesítményre van szükség, mint amit ebben a szezonban nyújtottunk."
"Voltak nehéz pillanataink, különösen hazai pályán, ahol mindig rengeteg lehetõséget dolgoztunk ki, de vagy az ellenfél hõsiesen védõ kapusa, vagy pedig a mi rossz döntésünk megakadályozott minket a gólszerzésben. Mindent figyelembe véve azonban úgy gondolom, hogy egy jó szezonon vagyunk túl."

Mindenki, aki kötõdik a klubhoz, izgatott attól a ténytõl, hogy egy szezonnyi kihagyás után újra Bajnokok Ligája mérkõzéseket rendezhetnek az Old Traffordon, Jones szerint pedig az út, amelyen idáig jutottak, azaz a 15 mérkõzés az Európa-ligában, amely során keresztül-kasul utazták a kontinenst és nem éppen barátságos környezetekben kellett eredményt elérniük, megfelelõen felkészítette õket a következõ szezon kihívásaira.
"A csapatunk tagjai, akik elutaztak ezekre a mérkõzésekre és pályára léptek, egy emberként küzdöttek, és mindenképpen megérdemeltük, hogy döntõt játszhattunk a sorozatban" - tette hozzá.
"Nagyon keményen megdolgoztunk ezért, és természetesen a Bajnokok Ligája az a sorozat, amelyben szerepelni szeretnénk a következõ szezonban. Ez a klub oda tartozik, ezért a jogért pedig meg kellett küzdenünk. Rengeteg tapasztalatot gyûjtöttünk az idáig vezetõ úton, ez pedig csak elõnyünkre válhat."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |