60 millió fontos ajánlatot utasított el a United De Geáért
A Sky forrásai szerint a Real Madrid 60 millió fontos vételi ajánlatát utasította vissza David de Gea csapata, ugyanakkor a Unitednél azt állítják, nem kaptak hivatalos ajánlatot.
A spanyol hálóõrt mindössze percek választották el 2015 augusztusában attól, hogy a Real Madridhoz igazoljon, azonban az átigazolási idõszak utolsó pillanataiban végül nem köttetett meg az egyezség, De Gea pedig új szerzõdést írt alá a Manchester Uniteddel.
A kontraktusból még két év van hátra, mely opcionálisan egy évvel meghosszabbítható, és a Sky Sports News HQ forrásai úgy értesültek a héten, hogy De Gea boldog a Unitednél.
A United 2011-ben 18 millió fontért igazolta le a kapust az Atletico Madridtól, a Real Madrid ajánlata pedig ennek több, mint háromszorosa, ami egyben majdnem duplája az eddig kapusért valaha legtöbb kiadott összegnek.
A manchesterieket ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy visszautasítsák az ajánlatot, ráadásul Európa-liga gyõzelmüknek köszönhetõen a következõ szezonban a Bajnokok Ligájába is visszatérnek.
De Gea nem szerepelt a stockholmi döntõben, Jose Mourinho a sorozatban szinte végig a kapuban álló Sergio Romerot nevezte csapatába.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Arsenal
Premier League 1. fordulóOld Trafford
2025-08-17 17:30
Felkészülési szezon 5. mérkőzés
Old Trafford
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
2025-07-19 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
2 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
3 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
4 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Arsenal
Premier League 1. forduló, ÉLŐ