Matic: Cél a bajnoki cím
Nemanja Matic már eleget látott Manchesterben ahhoz, hogy magabiztosan nyilatkozzon a Manchester United szezonbeli bajnoki esélyeirõl.
A Vörös Ördögök a Premier League érában nem végeztek harmadiknál rosszabb pozícióban Sir Alex Ferguson irányítása alatt, ám a legendás skót szakember visszavonulása óta sorrendben hetedik, negyedik, ötödik és hatodik helyekkel szomorították a szurkolókat.
Ezek közül a legutolsó alkalmával már José Mourinho ült a csapat kispadján, és bár a portugál menedzser az Old Traffordra hozta az Európa-liga, a Ligakupa és a Community Shield megnyeréséért járó trófeákat is, illetve az újbóli Bajnokok Ligája indulást, azt õ is tudja, hogy a bajnokságban mindenképpen rohamos elõrelépésre lesz szüksége csapatával.
Ehhez Victor Lindelöf és Romelu Lukaku mellett Nemanja Maticcsal is megerõsítette nyár folyamán a United keretét, amellyel egy olyan védekezõ középpályást tudott szerzõdtetni, aki az elõzõ szezonból szerzett friss sikerélményekkel kezdheti meg a munkát, miután Antonio Conte vezetésével bajnoki címet szerzett a Chelsea-vel.
A 29 éves szerb már Mourinho irányítása alatt a 2014/15-ös szezonban aranyat nyerõ londoniak színeiben is kulcsfigura volt, ahhoz pedig rövid, Old Traffordon eltöltött idõszak is elégnek bizonyult, hogy hitet tegyen amellett, ez egy sikeres szezon lesz a manchesterieknek.
„Jól ki kell pihennünk magunkat, mert vasárnap nagyon fontos mérkõzés vár ránk a West Ham ellenében” – kezdte Matic.
„Ezzel a mérkõzéssel veszi kezdetét a Premier League szezonja, amely nagyon fontos lesz számunkra. Mint mindenki tudja, a Premier League az elsõ számú célunk.”
„Rengeteg mérkõzés van, hosszú szezon lesz, de arra számítok, hogy jól tudunk majd teljesíteni.”

Matic azt követõen nyilatkozott a sajtó képviselõinek, hogy tétmérkõzésen is bemutatkozhatott a Manchester United színeiben, amikor végigjátszotta a Real Madrid ellen 2-1-re elveszített Szuperkupa döntõt, annak ellenére, hogy a felkészülési szezonban csak 45 percnyi játékpercet töltött a pályán.
„Szerintem végig versenyben voltunk, úgyhogy nem érdemeltük meg, hogy elveszítsük a mérkõzést” – tette hozzá azt követõen, hogy teljesítményével Mourinho is nagyon elégedett volt.
„Egy nagyon jó csapat ellen játszottunk, amely egyben nagyon tapasztalt is. Tudják, miként kell ezeken a mérkõzéseken játszani.”
„Nem vagyunk boldogok, hogy veszítettünk, de mindent megtettünk.”
„Volt lehetõségünk az egyenlítésre, Marcusnak volt egy nagy ziccere, amit nem tudott belõni balszerencsénkre, de ilyen a futball.”
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Premier League 38. forduló
Amex Stadium
2026-05-24 17:00
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 38 | 71 | 27 | +44 | 85 |
| 2 | Manchester City | 38 | 77 | 35 | +42 | 78 |
| 3 | Manchester United | 38 | 69 | 50 | +19 | 71 |
| 4 | Aston Villa | 38 | 56 | 49 | +7 | 65 |
| 5 | Liverpool | 38 | 63 | 53 | +10 | 60 |
| 6 | Bournemouth | 38 | 58 | 54 | +4 | 57 |
| 7 | Sunderland | 38 | 42 | 48 | -6 | 54 |
| 8 | Brighton & Hove Albion | 38 | 52 | 46 | +6 | 53 |
| 9 | Brentford | 38 | 55 | 52 | +3 | 53 |
| 10 | Chelsea | 38 | 58 | 52 | +6 | 52 |
| 11 | Fulham | 38 | 47 | 51 | -4 | 52 |
| 12 | Newcastle | 38 | 53 | 55 | -2 | 49 |
| 13 | Everton | 38 | 47 | 50 | -3 | 49 |
| 14 | Leeds United | 38 | 49 | 56 | -7 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 38 | 41 | 51 | -10 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 38 | 48 | 51 | -3 | 44 |
| 17 | Tottenham | 38 | 48 | 57 | -9 | 41 |
| 18 | West Ham | 38 | 46 | 65 | -19 | 39 |
| 19 | Burnley | 38 | 38 | 75 | -37 | 22 |
| 20 | Wolves | 38 | 27 | 68 | -41 | 20 |