Matic: Megmutattuk a karakterünket

Nemanja Matic, a Manchester United középpályása dicsérte a csapat karakterét miután utolsó találkozóinak egyikét játszotta a rekordbajnoknál.


A szerb játékos gólpasszt adott a Chelsea ellen 1-1-re végződő találkozón azután, hogy nem sokkal ezelőtt bejelentette, hogy a szezon végével távozik a klubtól. A United az első félidőben nem sok zavart tudott okozni a vendégek játékában, a második játékrész elején pedig előnybe is került Thomas Tuchel csapata Marcos Alonso találatának köszönhetően.

 

Matic remek labdája azonban alig két perccel később Cristiano Ronaldot találta meg, aki ennek köszönhetően megszerezte 17. bajnoki találatát a szezonban.

 

"Először is jellemet és egyenlítési szándékot kellett mutatnunk" - magyarázta a szerb. "Nem adhattuk fel."

 

"Nagyszerű gólt lőtt a Chelsea, de néhány perc múlva sikerült gólpasszt adnom. Cristiano fantasztikus gólt lőtt és úgy gondolom, hogy a döntetlen igazságos eredmény volt."

 

 

Matic az Old Traffordra kilátogató szurkolókat is dicsérettel illette az eredményben játszott szerepük miatt.

 

"Nagyszerű volt a reakciójuk a gólszerzés után és fantasztikus volt a hangulat a stadionban. Köszönjük minden szurkolónak!"

 

Az este azonban keserédes is volt a 33 éves játékos számára, mivel utolsó meccseinek egyike volt ez a United csapatában, lecserélésekor pedig hangos ovációval ismerték el a szurkolók a teljesítményét. 

 

"Az elmúlt 5 évben mindent megtettem ezért a klubért és úgy gondolom, hogy ezt ők is elismerik. Köszönet nekik érte."

 

Matic elárulta, hogy a távozása nem jelenti azt, hogy elfelejti azt az időszakát életének, melyet a Unitednél töltött.

 

"Ahogy mondtam, mindent megteszek a hátralévő meccseken és a United örökre a szívemben marad. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ebben a klubban játszhattam, mert nem minden játékosnak adatik meg, hogy képviselje ezt a címert."

 

A szerb középpályás megfogadta, hogy mindent belead a szezon hátralévő meccsein és elárulta azt is, hogy optimistán látja a klub jövőjét.

 

"Meg kell próbálnunk megnyerni az utolsó 3 meccsünket. Tudjuk, hogy ez a szezon nem volt jó, de ennek a klubnak előre kell tekintenie és a jövőbe kell néznie. Biztos vagyok benne, hogy a Manchester United visszatér a csúcsra és fejlődni fog."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!