Matic izgatott az európai kupaesték miatt

Nemanja Matic a Manchester United holnapi, Basel elleni Bajnokok Ligája mérkõzés elõtt elárulta, már alig gyõzi kivárni, hogy megtapasztalhassa egy európai kupamérkõzés hangulatát az Old Traffordon.


A szerb válogatott középpályás villámgyorsan beilleszkedett a Manchester Unitedbe ebben a szezonban, hozzájárulásával a Vörös Ördögök veretlen idénykezdetéhez pedig kiérdemelte játékostársai és a szakértõk elismerését is. 

 

A klub színeiben pályafutása során elõször a svájci bajnok FC Basel ellen szerepelhet majd a Bajnokok Ligájában, azt követõen, hogy nyáron Manchesterbe igazolt a Chelsea-tõl, Matic elmondása szerint pedig már nagyon izgatott a mérkõzés miatt.

 

"A Bajnokok Ligája egy igazán fontos versenysorozat, ahol lehetõség nyílik Európa legjobb csapatai ellen pályára lépni, úgyhogy ez nagyszerû alkalom lesz számunkra. Megfelelõen kell regenerálódnunk a Stoke elleni mérkõzésbõl és gyõzelemre kell törekednünk kedden" - kezdte a ManUtd.com-nak és a MUTV-nek nyilatkozva.

 

"Természetesen már nagyon izgatott vagyok az Old Traffordon belüli hangulatot illetõen. Mindig nagyszerû érzés több mint 70 ezer ember elõtt játszani, és egy nagyszerû estére, illetve mérkõzésre számítok a mi nézõpontunkból."

 

 

Matic mindent tud a keddi ellenfélrõl, miután a Benfica játékosaként már szembe került velük korábban és kijelentette, a United nem fogja alábecsülni a svájci bajnokot.

 

"Egész Európára kiterjedõen követem a futballt, emellett a Benfica játékosaként játszottam már csoportmérkõzést a Basel ellen. Tudom, hogy õk egy olyan csapat, akik ellen nagyon nehéz játszani" - tette hozzá.

 

"Nagyszerû tapasztalatot fog ez jelenteni számunkra. De jó csoportunk van, jó csapatokkal, nekünk pedig a lehetõ legjobb teljesítményünket kell nyújtani ahhoz, hogy az elsõ helyen végezhessünk."

 

A Manchester United - FC Basel Bajnokok Ligája csoportmérkõzést rendhagyó módon a FilmMánia csatorna közvetíti 20:45-tõl! 


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!