Pogba: Hiányzott már a Bajnokok Ligája
A Manchester United sztárja, Paul Pogba elismerte, hiányzott neki az elõzõ szezonban, hogy a Bajnokok Ligájában játszhasson és azzal hogy más mérkõzésen hallhatta a sorozat himnuszát, nagy lökést kapott ahhoz, hogy gyõzelemre vezesse csapatát az El-ben.
A francia válogatott középpályás kulcsszerepet játszott a 2016/17-es szezonban a Vörös Ördögök által a második számú európai kupasorozatban, az Európa-ligában aratott gyõzelemben, például azzal, hogy gólt szerzett az Ajax elleni stockholmi fináléban, és nem meglepõ módon õt választották a sorozat legjobb játékosának is, amely címet elõször ítéltek oda az UEFA részérõl.
Most pedig már arra készülhet, hogy a Manchester United mezében elõször pályára lépjen a Bajnokok Ligájában, amelyre ma este, az Old Traffordon kerül sor az FC Basel ellenében.
"Egyértelmûen azért tértem vissza a Manchester Unitedhez, hogy a Bajnokok Ligájában játszhassak" - kezdte Pogba a United Review-nak.
"Az elõzõ szezonban, amikor aláírtam ide, tudtam, hogy az Európa-ligában fogok csak játszani. Úgyhogy a célom nem volt más, mint hogy a sorozat megnyeréséhez segítsem a csapatot és ezzel együtt természetesen visszatérjünk a Bajnokok Ligájába. Így is tettünk, emiatt pedig nagyon boldog is vagyok. Nem csak, hogy visszatérhettünk, de ezzel együtt a világ legnagyszerûbb kupasorozatában is részt vehetünk."

"Mostanra már napvilágra került a csoportbeosztásunk is a Bajnokok Ligájában, az emberek szerint pedig nagyon könnyû volt a sorsolásunk. A Bajnokok Ligájában soha nincs olyan, hogy könnyû sorsolás. Itt mindig olyan csapatok ellen kell pályára lépni, amelyek le akarják gyõzni a Manchester Unitedet. Még csak most térhettünk vissza, mi viszont bizonyítani akarjuk a világnak, hogy mi ebbe a sorozatba tartozók vagyunk."
"Továbbra is hatalmas a különbség az Európa-ligához képest, ahol bár nagyon jó csapatokkal is szembe kerülhetsz, azonban talán nem a legnagyobb klubokkal. Most a Bajnokok Ligájában akár a Bayern München, a Real Madrid vagy a Barcelona is az ellenfelünk lehet - azok a csapatok, amelyek már számtalanszor emelhették magasba a gyõztesnek járó trófeát. Azt kell hogy mondjam, hogy én ellenük szeretnék játszani."
"Hogy õszinte legyek, nagyon hiányzott a Bajnokok Ligája himnusza, nagyon hiányoltam. Azzal, hogy újra hallhatom majd, újabb lökést fogok ahhoz kapni, hogy a lehetõ legjobb teljesítményemet nyújtsam. Egyértelmû, hogy amikor egy játékos meghallja azt a zenét, kirázza a hideg is! Izgalomba jön. Mindenki izgatottá válik - a szurkolók és a játékosok is. Ez a lehetõ legjobb dolog, amelyben egy futballista részt vehet."
Tehát mit fog jelenteni pályafutása elsõ Bajnokok Ligája mérkõzése a Unitedben egy olyan játékos számára, aki fiatalabb korosztályokban már szerepelt a klubnál?
"Az igaz, hogy ez lesz az elsõ alkalom, úgyhogy ez egy nagyon büszke pillanat lesz számomra, amelyre egész életem során emlékezni fogok" - tette hozzá Pogba.
A Manchester United - FC Basel Bajnokok Ligája csoportmérkõzést rendhagyó módon a FilmMánia csatorna közvetíti 20:45-tõl!
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |