Ibra: A bajnoki címért tértem vissza

Zlatan Ibrahimovic kijelentette, az a küldetése, hogy megnyerje a Premier League bajnoki címét és befejezze azt, amit elkezdett a Manchester Unitednél.


A 36 éves játékos azóta nem léphetett pályára, hogy súlyos térdszalag sérülést szenvedett áprilisban, ami így véget vetett első Old Traffordon töltött szezonjának, amely során 46 mérkőzésen 28 góllal segítette csapatát.

 

Pozitív rehabilitációs folyamatát követően, amely továbbra is tart, a Manchester United vezetősége augusztusban úgy döntött, újabb egy évre szerződtetik a svéd klasszist, amelyet követően Ibrahimovic úgy reagált: "Visszatértem, hogy befejezzem, amit elkezdtem."

 

A Premier League legendás csatára, Thierry Henry a szombati, Tottenham Hotspur elleni bajnoki rangadó kapcsán beszélgetett vele arról, miért is tért vissza.

 

"Azt mondtam, azért tértem vissza, hogy befejezzem azt, amit elkezdtem" - mondta.

 

 

"Minden, amit felépítettem az első szezonomban - természetesen itt a három kupagyőzelemre gondolok első sorban - nem olyan végszót kapott, amilyet akartam, vagy amilyet bárki is akart volna, különösen a szezon alakulásának fényében."

 

"A célom a Premier League. Az a célom, hogy befejezzem azt, amit elkezdtem ott."

 

"Mindent, amibe belekezdtem az első szezonomban, azt a másodikban fogjuk befejezni."

 

Azt követően, hogy az előző szezont a Community Shield elhódításával indították a Vörös Ördögök, begyűjtötték a Ligakupa és az Európa-liga megnyeréséért járó trófeát is, amelyek közül utóbbi a Bajnokok Ligája kvalifikációt is jelentette számukra. 

 

Sajnos azonban az Anderlecht elleni negyeddöntőben elszenvedett térdsérülése miatt Ibrahimovic kihagyni kényszerült a második számú európai kupasorozat stockholmi fináléját.

 

 

A csatár Henrynak elismerte, sérülését megelőzően voltak benne kétségek, hogy még meddig folytatja profi pályafutását, hosszú időre való kidőlése azonban új kihívást eredményezett számára, amelyen egyszerűen át kell lépnie.

 

"Abban a pillanatban, amikor megtörtént az eset, sokkal könnyebb volt számomra azt mondani, hogy vissza fogok térni, mert már volt számomra kihívás" - tette hozzá Ibrahimovic.

 

"Ebben az jelentette a kihívást, hogy korábban még soha nem volt ilyen súlyos sérülésem, és minden olyan ember, aki egész karrierem során kételkedett bennem, most ismételten arról beszélt, 'neki vége', vagy 'ő már túl öreg'."

 

"A történtek megváltoztatták az elképzeléseimet, mert ez erőt és célt adott számomra. Kihívás ez számomra, hogy mire vagyok képes és hogy meddig tudom a testem határait feszíteni."

 

"Az elmúlt években azt lehet mondani, hogy hezitáltam, mert azon gondolkodtam, hogy még hány évig fogok játszani."

 

"De ez a sérülés megkönnyítette a dolgomat. Egy célom van, az pedig nem más, mint hogy visszatérjek és újra játszhassak."

 

"Úgy fogok távozni a futballból, ahogyan megérkeztem, nem pedig bicegve."

 

"Úgy fogom befejezni, ahogy én akarom befejezni. Ha ehhez a vízen kell járnom, akkor azt is megteszem."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!