Martial többször kezdene

Anthony Martial felfedte, frusztrálja, hogy legtöbbször csak a kispadon ülhet a Manchester Unitedben, és elárulta, szerinte mit kell tennie ahhoz, hogy ez megváltozzon.


A francia támadó remekül kezdte ezt az idényt a Vörös Ördögök színeiben, amelynek jeleként október hónap legjobb játékosává is választották a klubnál. 

 

Elismerése ellenére azonban a 21 éves játékos nem kap állandó játéklehetőséget kezdőként José Mourinho csapatában - ebben a szezonban ugyanis csak háromszor nevezte a portugál menedzser bajnokin a kezdőcsapatába.

 

Az egykori AS Monaco játékos, aki csereként már négyszer is eredményes tudott lenni augusztus óta, azóta kap kevesebb lehetőséget, mióta Romelu Lukaku megérkezett a csapatba, és ha kezdőként is számítanak rá, akkor is csak a középpálya baloldalán szerepelhet.

 

"Könnyebb akkor, ha az ember kezdőként játszik egy mérkőzésen" - kezdte Martial az SFR Sportnak.

 

 

"Ha a kispadról állsz be, akkor az ellenfél játékosai már bemelegítve, teljesen mérkőzésben vannak, neked pedig azonnal fel kell venned a ritmusukat. Jobban kedvelem, ha az első perctől a pályán lehetek, mert úgy jobban beletudok lendülni a mérkőzésbe."

 

"Bízom a képességeimben, és szerintem a menedzser is bízik bennem, úgyhogy csak rajtam múlik, hogy képes leszek-e folyamatosan jó teljesítménnyel előrukkolni. Ha így lesz, akkor szerintem kicsivel többet játszhatok majd."

 

"Mi játékosok mindannyian folyamatosan játszani szeretnénk, és még ha a Unitednél általában csak a kispadról állhatok be, akkor is képes vagyok a csapat játékán változtatni, lendíteni. Ettől függetlenül kezdőként szeretnék játszani, és megmutatni, hogy mire vagyok képes. Ha csatár vagy és gólt szerzel, akkor boldog lehetsz. Ezzel esetemben nincs is probléma. Még ha csereként is, de rendszeresen játéklehetőséget kapok."

 

"Két-három meccsen játszottam a Bajnokok Ligájában. Jól ment a játék. De szeretnék többet játszani - ez a teljesítményemen is megfog látszódni." 


TEAMtalk

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!