Csapathírek a Palace meccs előtt
Erik ten Hag friss hírekkel szolgált a Manchester United hétfő esti, Crystal Palace elleni idegenbeli bajnokiját megelőzően.
A Vörös Ördögök fővárosi látogatásukkor már akár Jonny Evansre és Anthony Martialra is számíthatnak, miután a ma reggeli, sajtónyilvános edzésen mindketten részt vettek.
Evans a Chelsea meccs óta nem állhatott csapata rendelkezésére, míg Martialt januári lágyék műtétje óta volt harcképtelen. A francia játékos utoljára még tavaly év végén, a Bournemouth ellen jutott szerephez.
Kérdéses viszont a Selhurst Parkban a csapatkapitány, Bruno Fernandes játéka és versenyt fut majd az idővel Scott McTominay is, hogy megfelelő állapotba kerüljön, mielőtt társai délnek vennék az irányt.

"Scott [McTominay] nem edzett eddig a hét folyamán, de arra számítok, hogy szombaton már csatlakozhat a gyakorláshoz" - kezdte Ten Hag hivatalos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját.
"Majd ezt követően meglátjuk, hogy milyen állapotban van, képes lenne-e végig vagy csak egy részét a pályán tölteni a meccsnek."
"A legutóbbi meccs után Bruno [Fernandes] is jelezte, hogy problémával küzd, így kérdéses az ő játéka is hétfőn, de mint ismerjük, minden tőle telhetőt meg fog tenni azért, hogy részt tudjon venni a meccsen."
"Soha nem szabad kizárnunk az ő játékát egyetlen mérkőzésen sem, mert ő mindig mindent megtesz azért, hogy játszhasson. Jonny Evans ma már újra a csapattal edzhetett, holnap pedig majd meglátjuk, hogy van-e megfelelő állapotban két nappal a következő meccs előtt vagy sem. Anthony [Martial] csak részlegesen vett részt a csapattal közös gyakorláson."
Marcus Rashford továbbra is harcképtelen, ahogyan Lisandro Martinez, Victor Lindelöf, Luke Shaw, Raphael Varane, Tyrell Malacia és Willy Kambwala is.
"A Coventry ellen összeszedett sérülése nem a várt ütemben gyógyul" - tette hozzá Ten Hag Rashford kapcsán.
"Nem tudom egyelőre megmondani, hogy mikor állhat újra edzésbe."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Crystal Palace - Manchester United
Premier League, 36. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Everton
Premier League 12. fordulóOld Trafford
2025-11-24 21:00
Premier League 11. forduló
Tottenham Hotspur Stadium
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Jonny Evans
Anthony Martial
Bruno Fernandes
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 11 | 20 | 5 | +15 | 26 |
| 2 | Manchester City | 10 | 20 | 8 | +12 | 19 |
| 3 | Sunderland | 11 | 14 | 10 | +4 | 19 |
| 4 | Tottenham | 11 | 19 | 10 | +9 | 18 |
| 5 | Liverpool | 10 | 18 | 14 | +4 | 18 |
| 6 | Bournemouth | 10 | 17 | 14 | +3 | 18 |
| 7 | Manchester United | 11 | 19 | 18 | +1 | 18 |
| 8 | Chelsea | 10 | 18 | 11 | +7 | 17 |
| 9 | Crystal Palace | 10 | 14 | 9 | +5 | 16 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 10 | 17 | 15 | +2 | 15 |
| 11 | Everton | 11 | 12 | 13 | -1 | 15 |
| 12 | Aston Villa | 10 | 9 | 10 | -1 | 15 |
| 13 | Brentford | 10 | 14 | 16 | -2 | 13 |
| 14 | Newcastle | 10 | 10 | 11 | -1 | 12 |
| 15 | Fulham | 11 | 12 | 16 | -4 | 11 |
| 16 | Leeds United | 10 | 9 | 17 | -8 | 11 |
| 17 | Burnley | 11 | 14 | 22 | -8 | 10 |
| 18 | West Ham | 11 | 13 | 23 | -10 | 10 |
| 19 | Nottingham Forest | 10 | 7 | 19 | -12 | 6 |
| 20 | Wolves | 10 | 7 | 22 | -15 | 2 |