Matic: Amiért változott a posztom

A Manchester United sztárja, Nemanja Matic vázolta, hogy mi állt annak a folyamatnak a hátterében, hogy támadóból védekező középpályás lett.


A klub hivatalos magazinjának, az Inside Unitednek legújabb kiadásában visszaemlékezett, hogy milyen magyarázatot kapott a Benfica akkori edzőjétől, Jorge Jesustól a 6-os szerepkörben való szerepeltetésre.

 

Matic elsajátította a posztját és remekül kezdett az Old Traffordon, nem nézett vissza, miután megkapta korábbi edzője tanácsait.

 

„Amikor elkezdtem focizni, az volt az álmom, hogy támadó középpályás legyek és gólokat szerezzek. Aztán amikor szép lassan felnőttem [kezével mutatja] elkezdtem hátrafele mozogni, és amikor a Benficához kerültem, Jorge Jesus mondta, hogy nem lesz esélyem támadót játszani.”

 

 

„Jó pár játékosunk volt azon a poszton, akik jobbak voltak nálam, például Pablo Aimar és Javier Saviola. Nehéz volt számomra, de azt mondta, hogyha játszani szeretnék, akkor a 6-os poszt a középpálya védekező része az enyém és a világ egyik legjobbjává válhatok. Hallgattam rá és elkezdtem keményen dolgozni és lépésről lépésre fejlődtem. Ahogy látható, most a Manchester Unitednél vagyok és örülök, hogy változtattam a posztomon.”

 

Amikor arról kérdezték, hogy a magassága tényező lehetett-e a taktikai változtatásban, a szerb válogatott elmondta: „Igen, azt hiszem. Az én magasságommal nehéz előrefele játszani, de nem tudom pontosan.”

 

„Talán a mester a magasságomat hozta fel problémának, de talán a minőséggel volt probléma! [nevetett] Aimar és Saviola alacsonyabbak voltak, de rendkívül technikásak és nagyon jó minőséget képviseltek.”

 

Matic szerepel a legújabb Inside United borítóján, egy exkluzív, hét oldalas interjúval kiegészítve.


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!