Pogba csapatkapitánnyá válhat
José Mourinho szerint Paul Pogba lehet a Manchester United jövőbeli csapatkapitánya, miután a Leicester City és a Burnley elleni karácsonyi mérkőzéseken ő vezethette ki csapatát a pályára.
A szezon során az említett két mérkőzésen kívül a Basel elleni, mindkét Bajnokok Ligája találkozón ő viselte a karszalagot, azonban december 23-án, a King Power Stadiumban játszott 2-2-es döntetlen volt az első Premier League mérkőzés, melyen ő vezette ki csapatát a gyepre.
A mérkőzés után José Mourinho arról beszélt, hogy a 24 éves játékos megfelel minden "feltételnek", hogy a Manchester United csapatkapitányává válhasson egykor, mely tisztséget jelenleg Michael Carrick tölt be.

"A Bajnokok Ligájában akkor döntöttünk úgy párszor, hogy Paul legyen a csapat kapitánya, mikor Michael [Carrick], [Antonio] Valencia, Zlatan [Ibrahimovic] és [Chris] Smalling nem szerepeltek" - mondta a menedzser.
"A Leicester ellen úgy éreztük, hogy extra motivációként szolgálhat számára, erről volt szó, nem történt semmilyen különleges döntés. Azonban mivel ő egy fiatal srác és a klub akadémiájának növendéke volt, lehet, hogy megfelel minden szükséges feltételnek, hogy a jövőben a csapat kapitánya lehessen."
Ha Mourinho jóslata helyesnek bizonyulna, úgy Pogba lenne a hetedik olyan játékos a második világháború óta, aki a United akadémiai rendszeréből kikerülve a csapat kapitányává vált. Ez a hat* játékos Stan Pearson (1953-54), Roger Byrne (1955-58), Bill Foulkes (1958-59), Dennis Viollet (1959-60), Sir Bobby Charlton (1967-73) és Gary Neville (2005-11).
*Az mufcinfo.com adatai alapján.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |