Matic: Nagy dolgokat érhetünk el
Nemanja Matic úgy érzi, a Manchester United minden szükséges lépést megtesz ahhoz, hogy "nagy dolgokat érhessenek el együtt", azonban azt kijelentette, a Vörös Ördögök célja mindig a fejlődés.
A szerb válogatott a United egyik legtöbbet foglalkoztatott játékosa, mióta a nyár folyamán vasárnapi ellenfelüktől, a Chelsea-től az Old Traffordra igazolt.
Az egyenletesen és biztosan teljesítő középpályás, aki egyébiránt a játékot is kiválóan olvassa, zökkenőmentesen illeszkedett be a Vörös Ördögök motorjának számító középpályára, amely kapcsán Matic azt is elárulta, ő és családja a pályán kívül is úgy érzi, hogy szinte azonnal sikerült beilleszkedniük Manchesterben.
A klub hivatalos meccsnapi magazinjának, a United Review-nak adott exkluzív interjúban beszélt arról, milyen büszkeség számára, hogy Vörös Ördög lehet és hogy magabiztos azt illetően, hogy a mostani és azt követő szezonokban pozitív dolgokat érhetnek el a csapattal.
"Szerintem fejlődtünk" - jelentette ki.
"Természetesen a Premier League-ben nagyon nehéz dolog minden meccset megnyerni, de szerintem lépésről-lépésre fejlődtünk, és a jövőben hiszem, hogy csapatként nagy dolgokat érhetünk el együtt."
"Örömömre szolgál, hogy a csapattal lehetek és hogy együtt dolgozhatunk. Biztos vagyok benne, hogy ebben a szezonban és a jövőben is elérhetünk dolgokat."
![]()
Matic elismerte, "extra motivációt" jelen számára, hogy a hétvégén egykori klubja ellen léphet pályára az Old Traffordon, ahol nem lehet más célja egyik csapatnak se, mint hogy előnyhöz jusson a másikkal szemben a legjobb négy közé kerülésért vívott csatában.
A manchesteriek az egyik legjobb 2016/17-es szezonban látott teljesítményükkel rukkoltak elő a két csapat hasonló pályaválasztás mellett megrendezett bajnokiján, és bár José Mourinho legénységének ebben az idényben is voltak lenyűgöző időszakaik, Matic hiszi, hogy a java még csak most jön számukra.
"Igen, természetesen [hiszek benne]" - tette hozzá.
"Őszintének kell lennünk, és ki kell mondanunk: amellett, hogy voltak jó mérkőzéseink, számos rossz is akadt. Együtt kell fejlődnünk. Még a Bajnokok Ligájában és az FA-kupában is van miért harcolnunk."
"A bajnokságot nagyon nehéz lenne megnyerni, mivel tudjuk, hogy nagyon nagy már a hátrányunk, de egészen a végéig harcban kell lennünk, aztán meglátjuk mi fog kisülni belőle."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Chelsea
Premier League 28. forduló ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |